Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A sikeres japán gyártó még a Párizsi Autószalon előtt nyilvánosságra hozta új, kis egyterűjéről készült képeket, melyeken kifejezetten kívánatosan fest a Toyota újdonsága. Az autó hivatalos premierje természetesen néhány hét múlva lesz a szerelem városában, addig is a most közölt képeken csámcsoghatunk.

A Toyota ezzel a lépéssel váltja le a B-szegmensben réges-rég kapható Yaris Versót, mely bumfordi stílusával nem volt igazán a vásárlók kedvence. A japán belpiacon egyébként Ractis néven fut majd a Verso-S. Négy méter alatti hosszával az autó rögtön a mélyvízbe csöppen és az Opel MerivaCitroen C3 PicassoKia Venga trióval kerül egy ringbe, tehát biztosan nem lesz könnyű dolga, azonban a japánok optimistán állnak a dologhoz. A fotókon mind a külső, mind pedig a belső ígéretesnek tűnik: ízléses formákat rajzoltak a Toyotánál, és ha minden igaz, akkor az összeszerelés és a felhasznált anyagok minősége is a gyártótól megszokott szinten lesz.

Sajnos több információval nem rendelkezünk, de a motorokat nagy valószínűséggel a jelenleg is futó Yaristól örökli majd a Verso-S, vagyis 1,3 literes bezines, és 1,4 literes dízelmotor is lesz a kínálatban. Mivel erős a verseny a szegmensben, az árat várhatóan a konkurensekhez igazítják majd a forgalmazás megkezdésekor.