A BMW sem bírta ki. Múlt hét pénteki összefoglalónkban már csokorba szedtük a legfontosabb és legérdekesebb párizsi világpremiereket, bemutatókat (a listát pedig folyamatosan bővítjük), de azt is leírtuk, hogy a szalon megnyitásáig hátralévő két hét alatt még számos érdekesség történhet, ugyanis néhány gyártó biztosan nem bírja ki legnagyobb durranásainak inkognitóban tartását – no meg egy kis felhajtás most sem jön rosszul senkinek.
A szériagyártású kivitel nagyon fog hasonlítani rá
Ezúttal a BMW tett hivatalossá jó néhány információt (és sok-sok képet) Párizsban megjelenő 6-os kupéjáról, pontosabban a kicsit később érkező szériagyártású kivitel koncepció változatáról. A luxuskupé formája egyébként egyáltalán nem meglepő: egyrészt egyértelműen felfedezhetjük rajta a manapság oly divatos BMW-stílusjegyek nagy részét, másrészt az autó megtartotta az elődmodell arányait, harmadrészt pedig minden irányból nagyon hasonlít a Pekingi Autószalonon öt hónapja bemutatott Gran Coupé nevű tanulmányhoz – persze utóbbival összehasonlítva a legnagyobb különbséget a két elhagyott hátsó ajtó jelenti.
.jpg)
Az illetékesek, illetve a sajtóinformáció szerint a szériagyártású kivitel mind megjelenésben, mind technikai tartalomban nagyon közel áll majd a Párizsban leleplezett modellhez. Állítólag maradnak a LED technikájú első és hátsó fényszórók is, sőt, az akár 20 colos alukerekek is megtalálhatóak lesznek az extralistán (a koncepció ekkora abroncsokon gördül). Az utastérben szintén nincs semmi meglepő azon kívül, hogy a csúcskategóriás, 16 hangszórós hifi-rendszert ezúttal a Bang&Olufsen szállítja - a sok-sok fényről és az ezzel járó jó hangulatról pedig egy óriási, természetesen sötétíthető üvegtető gondoskodik.
Az utastér kimondottan elegánsra sikeredett - galériaA négyszemélyes kabinban ezen felül találkozhatunk az immár kötelező iDrive legfrissebb generációjával és a hozzá tartozó 10,2 colos kijelzővel, a koncepció hangulatát pedig kétszínű bőrkárpitozás és elegáns fabetétek dobják fel. A 6-os kupé (és a kicsit később érkező kabrió egyaránt) az 5-ös sorozat technikai alapjaira épül, és ennek megfelelően számos alkatrészt örököl testvérétől. Innen jön többek között az átalakított padlólemez, a teljes fedélzeti - és vezérlőelektronika, a nyolcfokozatú automataváltó, sőt, a motorpaletta is. Konkrétumokról még nem beszéltek a gyáriak (sőt, azt sem árulták el, hogy „mit találunk” a koncepció motorházteteje alatt), de egy biztos: a 6-os sorozatot hat – és nyolchengeres motorok fogják hajtani.
.jpg)
Az alapot első körben vélhetően az egyturbós, háromliteres 35i jelenti majd 306 lóerővel, a csúcs pedig (a közel 600 lóerős M6 érkezéséig) a 408 lóerős, 4,4 literes ikerturbós V8-as 50i lehet. Később csatlakozhat a kínálathoz egy háromliteres „szívó” sorhatos is 260 lóerő körüli teljesítménnyel, illetve akár a szintén háromezres, regiszter-feltöltéses (kétturbós) 35d is, úgy 300 lóerővel és 600 Nm-rel – bár továbbra is vitatható, hogy mennyire illik egy gázolajos egység az elegánsan sportos luxuskupéhoz.
Az említett 6-os koncepción kívül egyébként számos egyéb újdonságot tartogatnak még a bajorok a márka rajongói számára: találkozhatunk majd a világpremierjét ünneplő X3-assal (amelyből rögtön kiállításra kerül egy eddig titkon tartott extratakarékos, Efficient Dynamics változat), de különböző fedélzeti elektronikai fejlesztések is bemutatásra kerülnek.
Ezeken kívül az 5-ös sorozat kombi változatának eddig kissé foghíjas motorkínálatát kibővítik a németek: a puttonyos változat is megkapja a szedánban oly kedvelt 204 lóerős háromliteres 25d és az ugyanekkora, ám kétturbós, 300 lóerős 35d erőforrásokat, illetve a 258 lóerős, szintén háromezres szívó benzinest, a 28i-t.
És végre megérkezett az összkerékhajtás is ez 5-ösökhöz: az 535i és az 530d motorokhoz mindkét karosszéria-változatban, az 550i esetében pedig kizárólag a limuzinhoz.
Az új, opciós vezeték nélküli internetet az internetfüggők, a szupermodern kihangosító - és kommunikációs rendszert pedig elsősorban a Blackberry -, illetve iPhone tulajok élvezhetik majd. Utolsó durranásként M-sportcsomagokat dob be Párizsra a BMW, az 5-ös sorozat szedán és kombi kiviteléhez, illetve az X3-ashoz.
Azt hiszem, „csak” ennyi, remélhetőleg nem felejtettem ki semmi fontos információt...

.jpg)