A dögös kisautók versenyébe immáron a Volkswagen konszern prémiummárkája is beszállt az A1 bemutatásával, azonban most már arra is fény derült, hogy négykerékhajtással is készül majd az autó, ráadásul a méltán híres S1 plakett is újból használatba kerül. A hatalmas légterelőkkel megtűzdelt világbajnok ralilegenda nevének újjáélesztése eleinte még kétséges volt, sokan bírálták az Audit, hogy ezzel a lépéssel saját történelmébének lelkébe gázolna, ám Ingolstadtban végül úgy döntöttek, használni fogják az elnevezést, amihez persze igyekeznek méltó műszaki tartalommal is szolgálni.
Nemrég a BMW-nél is hasonló probléma merült fel, ráadásul szintúgy a legkisebb modell, az 1-es sorozat sportváltozatát illetően. A bajorok M divíziós 1-ese ugyanis a többi sportmodellnél alkalmazott elnevezéi stratégia alapján M1 lett volna, ám az ugyanilyen névvel illetett '78-as csúcsgépre való tekintettel végül a BMW 1 M mellett döntöttek.
Eleinte az volt a terv, hogy a kis városi rakéta a 185 lóerővel kecsegtető 1,4T erőforrást kapja meg, és a Párizsban bemutatott elsőkerekes verzió kapná a megtisztelő nevet, mégsem így történt, mivel az Audinál úgy vélték (okkal), hogy ez nem lenne méltó a névhez, ráadásul a vásárlókör ízléséhez is jobban passzolna egy olyan variáns, ami nem csupán elöl, hanem hátul is hajt.
Az Audi meg merte lépni, a BMW nem - galériaPersze a költséghatékonyságot jól ismerik a konszernnél, így nem meglepő, hogy a lemezek alatt a magas fejlesztési költségekkel bíró műszaki alapok a Volkswagen Polo R-rel teljesen közösek lesznek, ráadásul utóbbi négykerékmeghajtási rendszerének visszafogottabb verzióját aztán később a CrossPolóban és egyes Škoda modellekben is viszontláthatjuk. De az is hozzátartozik a történethez, hogy az S1 kapja meg a quattro hajtás legkifinomultabb, legalaposabb átiratát, mely – a technológia nagyobb modellekből a kisebbekbe vándorlása révén – opcionálisan az RS5-ben megismert intelligens nyomatékelosztást biztosító hátsó differenciálzárral is elérhető lesz.
A motorház jelenleg még üres, bár az 1,4 TFSI biztosan nem szerepel a lehetőségek között. Az Audinál nagyobb turbómotorban gondolkodnak, mely akár a Golf GTI-ből származó 2 literes feltöltős egység is lehet, vagy akár az 1,8-as felpaprikázott változata.
Ám ez nem minden, a későbbiekben akár 1,6-os motorra is számíthatunk, ugyanis amennyiben a VW a rali ösvényére téved Carlos Sainz-al és a Polo R-rel, akkor az ott használatos, kihegyezett 1,6-os turbómotort az S1-be is „átpakolhajták”. Az Audi bizonyosan combos erőforrást akar választani, aminek egyértelműen erősebbnek kell lennie a rivális MINI John Cooper Works kiadásában szereplő 211 lovas turbómotornál: nagyjából 240-250 lóerőre számíthatunk, mely hatsebességes manuális vagy hétsebességes S Tronic váltón át juthat el a kerekekhez.
Méltó lesz az S1 a nagy elődhöz? - galériaA brutális erőforrás és a felsőkategóriás erőátvitel ellenére azonban úgy tűnik, az S1 kívülről nem fog sokban eltérni a „mezei” 1,4 TSI-vel szerelt A1-től, mindösszesen a mélyebbre húzott első kötény, a nagyobb felnikhez passzoló megnövelt kerékjáratok, valamint szolid hátsó diffúzor jelzi majd a harapósabb verziót, melyet esetlegesen a kéttónusú fényezés erősíthet tovább. Persze a beltartalom is passzol majd a képességekhez, fém pedálok, sportkormány, sportülések és karbon betétek dobják fel az amúgy sem izgalommentes belteret.
Az S1 érkezését illetően még nem tudunk hivatalos dátummal szolgálni, ám valószínűleg a jövő esztendő folyamán viszontláthatjuk valamely nagyobb autószalonon, a forgalmazás pedig 2012-ben indulhat meg nagyjából 9 millió forintos alapárral.




