Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A legfrissebb, brit forrásokból érkező információk szerint a MINI mérnökei már javában dolgoznak egy - még a gyártó kínálatában is résmodell szerepet betöltő – friss típuson, amely állítólag nemrégiben megkapta a zöld utat a vezetőségtől, 2013-ban pedig már a szalonokba kerülhet.

Az autó alapját minden idők legnagyobb szériagyártású MINI-je, a Genfben bemutatott Countryman modell adná, ám az új típus a „vidéki embernél” (ez a countryman szó magyar jelentése) alacsonyabban hordaná kupésan lejtő kalapját, kialakítása pedig fiatalosabb, sportosabb lenne.

Hát igen, ezek szerint a MINI-nél is meglátták az illetékesek a terepkupékban rejlő potenciált, a BMW X6 sikerén felbuzdulva pedig úgy döntöttek, hogy a Countrymanból hasonló recept szerint készítenek egy különlegesebb változatot. Érdekesség a modellel kapcsolatban, hogy ránézésre kétajtósnak tűnik, ám valójában négy ajtón át lesz megközelíthető a négyszemélyes utastér; a Mazda RX-8-hoz (vagy, hogy ne menjünk olyan messze, a MINI Clubmanhoz) hasonlóan az ajtók egymással szemben nyílnak majd, a B-oszlopot pedig kihagyják a tervezők.

Az egyelőre ismeretlen nevű modellnek egyébként nem csak a tetejét, de az orr-és farkialakítását, a lámpáit, illetve számos alkatrészét átalakítják a formatervezők a divatosabb megjelenés érdekében. A motorkínálatról még nincsenek információk, de a típusban vélhetően a Countryman erősebb erőforrásait találjuk majd meg – 112 dízel lóerőtől egészen 184 benzines paciig. Az összkerékhajtás és az automataváltó a Countryman-hez hasonlóan az opciós listán természetesen „beikszelhető” lesz.