Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az egész sztori a Prius-szal kezdődött, aztán átterjedt a márka luxusbrandjére is, jelenleg pedig már több benzin-elektromos hajtású típus közül választhatunk a Toyota kínálatából. Ám ne gondoljuk, hogy a japánok ráülnek az eredményre, még feljebb emelik a lécet legutóbbi kijelentésükkel, miszerint 2012 végéig újabb 6 hibrid modellt mutatnak be.

Sajnos nem túl sok részletet közöltek, annyit azonban biztosan tudunk, hogy az említett példányokból 3 csakis hibrid hajtáslánccal lesz elérhető, "hétköznapi" belső égésű motorral nem szerelik.

A fennmaradó három modell pedig a márka kínálatában már benzines vagy dízelmotorral kapható típusok hibrid variánsa lesz. Emellett a Prius kínálata is bővül, végre megérkezik a praktikusan az otthoni hálózatról is tölthető változat forgalmazása, mellyel várhatóan megint nagy darabot szakít majd a gyártó a hibridtortából. Takeshi Uchiyamada, a Toyota alelnöke arról számolt be, hogy a konnektorról „tankolható” Prius az alapváltozatnál nagyjából 1-1,5 millió forinttal drágábban lesz elérhető, ám ára még így is jóval a Chevy Volté alatt lesz, arról nem is beszélve, hogy városi távokon és sebességeknél gyakorlatilag egy teljesen elektromos autót kapunk vele. Az amerikai értékesítés megindítását 2012 közepére tervezik és közel 20.000 példány eladása a cél.

A Teslával közös üzlet, a hibrid RAV4 fejlesztése is megkezdődött már, Uchiyamada elmondása szerint a cég michigani központjában már javában folyik a munka a városi terepjáró zöldebb verzióján. A RAV4 EV-t egyébként még idén bemutatják a Los-Angelesi Autószalonon, a forgalmazás pedig 2012-ben veheti kezdetét. Az igyekezet azonban nem hiábavaló, hiszen a zöld autók piacán a konkurensek is jó úton járnak, elég csak a Mitsubishi és a Peugeot nemrég tárgyalt apróságaira vagy a Mercedes A-osztály villanymotorral szerelt verziójára gondolni. Ám a Toyota igényes és kifinomult hibrid hajtásláncával tartja a frontot, a konnektorról is tölthető változatok pedig még praktikusabbá és használhatóbbá teszik ezeket a járműveket, aminek eredményeképp jó lapokkal szállnak harcba a környezetkímélő titulusért.