A teljes autó és a pontos adatok leleplezésére ugyan még várnunk kell, de a Lamborghini újabb információkat osztott meg az Aventador hamarosan érkező hibrid utódjáról, amelyekből sok érdekességre fény derült – például, hogy több mint 1000 lóerővel lesz dolgunk, és egy teljesen új V12-es erőforrás kerül az autóba.

A vadiúj, az Aventadorhoz képest 180 fokkal elfordítva beépített 6,5 literes, szívó V12-es egység mindössze 218 kilogrammot nyom majd, ami 17 kilós előnyt jelent a korábbi erőforráshoz képest. Az újdonság egészen elképesztő, 9250-es fordulatszámra lesz képes, ahol 825 lóerőt ad majd le, míg a 725 Nm-es csúcsnyomatékot 6750-es fordulaton éri el. Ez egyébként 128 lóerős literteljesítményt jelent – mondanunk sem kell, ez igen lenyűgöző.

Fordítva került be a motor, így hátra került az új váltó - galéria

A hengerek légbeszívó csatornáit újratervezték, hogy növeljék a levegőellátást és garantálják az optimális légáramlást az égéstérben. A tényleges motoron belüli égést is optimalizálták, köszönhetően annak, hogy az ionizációt az égéstérben két vezérlőegységgel szabályozzák: ezt a megoldás már az Aventadorban is használták, és most átkerült az új modellbe is. Megnövelték a sűrítési arányt is: az Aventador Ultimae 11,8:1 értékéhez képest ezúttal 12,6:1 aránnyal dolgozik az egység.

Az olaszok váltóból is újat fejlesztettek, méghozzá egy nyolcfokozatú duplakuplungos egység képében, amelyben egy elektromotor is helyet kapott, és még így is „csak” 193 kilogrammot nyom – ezzel könnyebb, mint a Huracán váltója, amiben nincs elektromotor sem. Amellett, hogy indítómotorként funkcionál, a hajtásba is be tud szállni ez az egység, ám a valódi pluszt nem ez, hanem az első tengelyt hajtó két társa adja, amelyeknek köszönhetően az összteljesítmény 1000 lóerő felett lesz. Az energiát pedig egy 3,8 kWh-s akku biztosítja majd, amelyet középen helyeztek el a mérnökök – köszönhetően annak, hogy a váltó hátra került.

Minden szempontból új szintet képvisel a friss hibrid hajtáslánc - galéria

Az akku ugyan kicsi, de így is tölthető külső áramforrásról, és képes lesz pár kilométeren keresztül tisztán elektromosan mozgatni az autót. Az újdonság tehát összkerékhajtást kapott, de a belső égésű motor ezúttal már csak a hátsó tengelyt hajtja, míg az elektromotorok segítenek be elöl és biztosítják a tisztán elektromos üzemmódot. Az utolsó Aventadorhoz képest 30 százalékkal kínál majd alacsonyabb fogyasztást az újdonság – legalábbis papíron –, de ez valószínűleg nem sok vásárlót mozgat majd meg különösebben.

Ugyan sokan nehezen emésztik meg az elektromos rendszer használatát, azért a 9 ezer fölé forgó szívó V12-es megenyhítheti a legvadabb rajongók szívét is. Hamarosan valószínűleg még több részletre fény derül majd, de addig is tanulmányozhatjuk az LB744 kódnévre hallgató modell hajtásláncát.