Az új évhez mindig hozzátartozik a Genfi Autószalon hajrája is. Kis túlzással lassan már csomagoljuk is a bőröndöket, miközben sorjában érkeznek a hírek az ott bemutatásra kerülő újdonságokról. Sajnos az új Porsche 911-essel való találkozásra egészen a frankfurti szemléig várnunk kell, de a pletykák szerint a négyüléses Ferrari 612 Scagliettivel már Svájcban is megismerkedhetünk. Mivel ez idáig semmi sem hivatalos a hajtásláncot illetően, mindenki izgalommal vegyes borzongással találgatja, hogy mi sült ki a Ferrari boszorkánykonyháján.
Hibrid hajtáslánccal is tesztelik az újdonságot
Mint arról korábban is beszámoltunk, a konstruktőrök a legújabb utcai modellek fejlesztése során olyan technikai megoldások kidolgozására kaptak utasítást, amelyek a drákói szigorú EU szabványok CO2 határértékeit is képesek teljesíteni. Az 599 GTB karosszériája alá bújtatva meg is jelent a HY-KERS elnevezésű tanulmány, mely előre vetítette a szuperautók hibrid érájának beköszöntét, s ezzel valószínűsíthetővé vált, hogy a 612 Scaglietti az olaszok első ilyen hajtáslánccal rendelkező és sorozatgyártásban épülő büszke csődörévé válik.
Az új modell is megőrzi a négyüléses praktikumát
A hibrid négyüléses ugyan már próbaúton van, de a 100 lóerős kiegészítő elektromotorral szerelt, belső körökben F151-esként emlegetett modell sorozatgyártásáról még nem született döntés a vezetőség köreiben. A motorháztető alatt persze változatlanul egy V12-es erőforrás teljesít majd szolgálatot, 6,3 literes hengerűrtartalommal, mely nem kevesebb, mint 679 lóerővel repíti majd az egész családot. A hétsebességes duplakuplungos sebességváltó segítségével 3,7 másodperc alatt gyorsíthatunk álló helyzetből 100 km/órára és a száguldást kívánságra 335 km/óráig is fokozhatjuk.
A végeredményt illetően csak sejtéseink vannakAmi a kezelhetőséget illeti, a Ferrari nagy dobásra készül, hiszen külföldi értesülések szerint amennyiben az elektronika csúszást érzékel, a nyomaték egy része az első kerekekre kerül majd. Az orr- és farmotoros modelleknél is alkalmazható, “Insertable 4x4” névre hallgató dinamikus szabályozásnak köszönhetően az új Scaglietti teljesen kiegyensúlyozott marad, alul- vagy felülkormányozottsági hajlam nélkül. Bár értesüléseink szerint a rendszer csak 145 km/óra felett lépne működésbe, mi azért ennél többet feltételezünk a Ferrari mérnökeiről, sőt, azon sem csodálkoznánk, ha a 100 lóerős elektromotor az első tengelyen fejtené ki áldásos hatását.
Mindenesetre a Porsche a 918 Spyder bemutatásával megtette az első lépést a szuperautók hibridizációja felé, így a Ferrari sem tétlenkedhet. Február végén, március elején minden kiderül...
Hiányozni fog, de az utód sem okoz majd csalódást
