.jpg)
Bizonyára jó néhányan nem hallottak még az amerikai, ám Európában – és hazánkban - is komoly erőkkel jelen lévő Federal Mogulról, amely az autós iparban csak szép csendben, a háttérben húzódik meg, de beszállítóként és alkatrész-utánpótolóként a gyártók (illetve a szervizesek és felhasználók) számára komoly jelentőséggel bír.
A múlt héten részt vettünk a cég „évzáró” sajtótájékoztatóján, ahol amellett, hogy a hazai vezérigazgató és az európai marketingigazgató beszámolt a Federal Mogul terveiről és eredményeiről (az előző évben a cégnek 5,3 millió dolláros bevétele volt), az urak bemutatták a cégcsoport friss termékcsoportjait, és néhány hírről is számot adtak.
.jpg)
Az egyik legfontosabb 2010-es újdonságot a Champion cég elérhető áron kínált, ám jó minőségű Easyvision ’lapos’ (tehát új generációs) ablaktörlő-modellcsaládja jelenti, amely az összes csomagolásban található különleges átalakítóknak hála szinte minden autótípussal kompatibilis, a drágább gyári termékek mellett jó ár/érték arányú alternatívát kínálva a modern autók árérzékenyebb tulajdonosainak.
Ezen kívül az illetékesek bejelentették, hogy a jövőben a vállalat két gyártójának, a nagynevű Goetze, illetve a Payen cégnek összevonja tömítéseit (ezeket nem csak számos autógyártó használja, de a szervizesek és motorfelújítók körében is igen népszerűek; főleg a Goetze termékek), amelyeket a jövőben az egyszerűség kedvéért együttesen Payen márkanév alatt lehet majd megvásárolni. Egyébként szintén a Federal Mogulhoz tartozik a híres, fékalkatrészeket gyártó Ferrodo cég is, amelynek az anyavállalat a jövőben még tovább szeretné erősíteni presztízsét és piaci részesedését – ezt a célt szolgálja többek között a márka új szlogenje és marketingkampánya is.
.jpg)
