Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A ráncfelvarrott Mondeo Egyesült Királyságbeli piaci bevezetésének apropóján mutatta be a Ford új 1,6 literes, benzines EcoBoost erőforrását. A most debütáló turbófeltöltéses, négyhengeres motor a maga 160 lóerős teljesítményével 10%-kal felülmúlja a nyugdíjba küldött kétliteres szívó egységet , s ez által mintegy 160 km-rel növekszik az autó hatótávolsága, miközben a vegyes ciklusban mért átlagfogyasztás 6,81 literre csökken. A vállalat közleménye szerint a Mondeo 1.6 EcoBoost akár a korábbi kétliteres TDCI dízelmotorral szerelt verziónak is alternatívája lehet, hiszen fogyasztásban és teljesítményben is kedvezőbb eredményeket mutat fel.

A fenti előnyök érvényesítéséhez a fejlesztőknek nem volt szükségük csodára, csupán a jelenlegi legmodernebb technológiák alkalmazására. A turbófeltöltés, és a közvetlen tüzelőanyag-befecskendezés a változtatható szelepvezérléssel kombinálva ezúttal is megtette a hatását, s így már a Ford is rendelkezik a szigorodó kívánalmaknak megfelelő takarékos, ám erőteljes motorral, mely az S-MAX és a Galaxy motorházteteje alatt is szolgálatot teljesít majd.

Az 1,6 literes EcoBoost motorral és hatfokozatú kézi váltóval szerelt típusok már hazánkban is megrendelhetőek - a Mondeo esetében 7.310.000 forintos alapáron. Ez pedig forintra ugyanannyi, mint a 145 lóerős, kétliteres benzines szívómotor, melyhez ráadásul csak ötfokozatú kézi váltó jár, a kétliteres, 115 lóerős dízelhez viszonyítva pedig még több mint 350 ezer forinttal olcsóbb is. Az új erőforrás egyelőre a kínálat legjobb választásának tűnik - hogy a valóságban is ilyen jól teljesít-e, annak hamarosan utánajárunk.