Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Már régóta vannak feltételezések arról, hogy egy nap majd talán értelmét veszti a légzsák, vagy a jelenkori technikának megfelelő, a fejet és a nyakat védő, ostorcsapásszerű balesetek elkerülését szolgáló fejtámla. Egy ideális világban ugye mindez úgy történne, hogy mi, vagyis inkább intelligens autónk minden esetben el tudja kerülni az ütközést. A General Motors szerint már nem is kell olyan sokat várnunk ahhoz, hogy ezek a képzelgések valósággá váljanak.

John Capp, a Cadillac Global Active Safety nevű programjának igazgatója elmondta, hogy egy autókba épített Doppler-radar jelezné a sofőrnek az úton levő akadályokat és forgalmi dugókat, a jövőben pedig a járművek ezeket az információkat egymásnak is küldözgetnék, így mindenki időben értesülhetne az előtte lévő közlekedési szituációkról, aminek köszönhetően bármikor képes lenne egy elkerülő utat választani a probléma kikerülése érdekében.

Nem sokkal ezelőtt a Ford is bejelentette (több más autógyártó mellett), hogy mérnökei egy „járműtől járműnek” rendszer fejlesztésén dolgoznak, melynek lényege, hogy a közlekedésben résztvevő intelligens szerkezetek figyelmeztetni tudnák egymást a lehetséges úton lévő veszélyekre, így az elkerülés ismételten lehetségessé válna. Az Európai Unió az Intelligent Car Initiative nevű programja keretében egy olyan központi rendszert próbál létrehozni, ami összegyűjtené, tárolná és küldözgetné a részletes adatokat a forgalom résztvevőinek.

A General Motors által kínált 2010-es Cadillac DTS Platinum egyébként (számos konkurens gyártó különböző modelljeihez hasonlóan) már több baleset-elkerülésre szolgáló technikai megoldást is magáénak tudhat, mivel rendelkezik sávelhagyásra figyelmeztető berendezéssel, elalvás elleni jelzéssel, valamint távolságtartó tempomattal is. A „törés-biztos” autók, vagyis az intelligens, összehangolt rendszerekkel felvértezett járművek pedig már a nem túl távoli jövőben meg is jelenhetnek...