Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Jól kezdődött az év a Mercedes számára. Míg az elmúlt időszakban sokszor kellett csalatkozniuk a csillagos márka rajongóinak a biztonsági felszerelések terén (SBC fék meghibásodásai, ütközésmegelőző rendszer csődje), mára már minden stabilizálódni látszik. Ezt mutatják az EuroNCAP töréstesztjei is, ahol a márka két új modellje - a GLK és az E-osztály - egyaránt ötcsillagosra tört.

 

Az E-osztály legújabb generációjának 2,1 literes dízelmotorral szerelt változatát ütköztették a mérnökök, összesítve pedig 86 százalékos eredménnyel végzett. Az alapfelszereltségként 'Pre Safe' ütközésmegelőző rendszerrel ellátott modell mindent elkövet a karambol elkerülése végett, azonban itt nem úszta meg a maradandó károsodást. Nem úgy az utasok: a sofőrnek és az anyósülésen helyet foglalónak is mindössze csak kis esélye van térd-, és mellkas sérülés elszenvedésére, míg a többi testrészük teljesen védett marad. Oldalütközésnél még jobb a helyzet, itt nincs veszélyeztetett testrész, viszont oszloppal történő ütközés esetén közepes a mellkas sérülés esélye. Az ülések fejtámlájának ostorcsapás sérülés elleni védelme ugyancsak közepes.

A gyermekeket is viszonylag jól védi a Mercedes felső-középkategóriás szedánja. Feddést azért kapott a modell, mert a gyerekülést az első ülésnek automatikusan érzékelnie kellene a gyártó szerint, viszont a valóságban ez nem történt meg: a bekapcsolva maradt légzsák pedig sérüléseket okozhat a háttal utazó kiskorúnak. A gyalogosvédelem terén aránylag jó eredménnyel szerepelt az E-osztály, egyedül a motorháztető szélei bizonyultak halálosan keménynek, a lábak és a motorháztető közepére csapódó testrészek védelmét jóra értékelték a szakértők. Biztonsági rendszerek terén a menetstabilizálóért és a biztonsági öv bekapcsolására való figyelmeztetésért járt a pont.

A GLK bebizonyította, hogy a magas építésű járművek is tudnak biztonságosak lenni, és még az E-nél is jobb eredménnyel végzett. Érdekes módon márkatársához hasonló területeken mutatott gyengeséget; a jobb pontszám a frontális ütközésnél nagyobb mértékben védett mellkasért járt. Emellett a gyalogosvédelem terén volt eltérés, ugyanis itt csak a lábakat védi jól az autó, illetve a szélvédő és a motorháztető találkozásánál találhat puhább részeket a szerencsétlenül járt járókelő, a többi rész viszont egyáltalán nem kímélni őt.