Az orosz piacon nagyon is sikeres a Renault, így nem csoda, hogy a Moszkvai Autószalont választották a franciák legújabb koncepcióautójuk leleplezésére. A kifejezetten látványos Arkana ugyan hivatalosan még tanulmány, de már a formáiból is jól látszik, hogy nagyon is közel áll a sorozatgyártáshoz – 2019-ben pedig meg is kezdi majd a Renault a forgalmazást.
Igazán látványos az Arkana - galériaA Renault már korábban megszellőztette egy ízelítőn, hogy egy igazán vagány crossoverrel készülnek a Moszkvai Autószalonra, és a franciák bizony nem is okoztak csalódást. A korábban a BMW X6 által megkezdett irányvonalat vették alapul, és Arkana néven egy kifejezetten látványos, sportos terepkupét tettek le elénk az asztalra. Szemből a jellegzetes Renault formák – mint a C-t formázó nappali menetfények, a méretes jelvény és a megszokott hűtőrács – mellé dinamikát sugárzó légbeömlők is jutottak.
Oldalról akár a prémium terepkupék is megirigyelhetnék az Arkana formáit, hátul pedig ugyancsak a Talismánról vagy éppen a Méganeról már ismerős, középre nyúló fényszórók köszönnek vissza – de ezúttal a jelvénynél össze is érnek, és egy kis légterelő „farok” is jutott az autóra. Kétségtelen, hogy az újdonság még a Renaulttól megszokott látványosságot is felülmúlja, és a 19 colos kerekek is ezt erősítik bennünk. Az utastérről egyelőre nincs fotó, de a Renault által a C szegmensbe, azaz a kompakt crossoverek közé sorolt négykerekű jó eséllyel az előbb említett modellektől örökölheti a belső formákat.
A hajtásláncokról ugyancsak nem esett szó, de ezen a fronton sem lepődnénk meg, ha a Mégane-nal közösködne majd az újdonság: a belépőt így az új, 1,3 literes turbós benzines jelentheti majd. A Renault ugyan kiemeli a sajtóanyagban, hogy egy globális modellről van szó, az is szerepel a gyáriak által megosztott csomagban, hogy az orosz részleggel együtt, főleg az orosz vásárlók igényeit szem előtt tartva készítették az autót – persze hozzá teszik, hogy más országokban is sikerekre számítanak. Ezek alapján egyelőre nem lehet tudni, hogy végül Európába is eljut-e a modell, vagy inkább tőlünk keletre kívánják majd elcsábítani vele a vásárlókat, de nagyon reméljük, hogy előbb vagy utóbb nálunk is megvásárolható lesz majd az Arkana.


