
Jövőre az Audi TT Roadster és a nemrégiben nálunk is vendégségben járt BMW Z4 felkötheti a nadrágját, ugyanis fő konkurensük, a Mercedes-Benz SLK vadonatúj változata is harcba indul a vásárlók kegyeiért. Az új autó ugyan propelleres társával ellentétben méreteit tekintve nem lesz nagyobb, ám megjelenése jóval agresszívebbé válik, így a jövőben elfelejthetjük, hogy "a kis SL-t" női autónak tituláljuk. A kínálatban a luxus még nagyobb méreteket ölt, miközben a kétüléses akár 400 lóerős teljesítménnyel is szaggathatja majd az aszfaltot.
Az autó vonalait egyértelműen az SLS AMG ihlette, így az új modell némileg letisztultabbá válik, miközben szélesre húzott hűtőrácsa és kissé lejjebb helyezett lökhárítója nem rejti véka alá a sportosságot. Az első lámpaburák mögött a manapság igen divatos LED-es nappali világítás kap helyet, de az SLK-t követő közlekedők számára is egyértelmű lesz, hogy kivel van dolguk az új lámpáknak és a szögletes, krómozott kipufogóvégeknek köszönhetően.
A fejtámlában vannak az AIRSCARF fúvókái. A kényelemre nem lehet panasz.
Az AIRCAP légterelőjével kitolható a kabrió-szezonA Mercedes már arra is figyelt, hogy az SL és E osztályú kabrió vásárlói mellett azok is voksolhassanak az SLK-ra, akik egyébként félnek a széltől. A fejtámlába integrált AIRSCARF elnevezésű rendszer sálként áramoltat meleg levegőt az utazók nyaka körül, míg az AIRCAP névre keresztelt berendezés a szélvédő keret hídjából kiemelkedve tereli el a szelet az utastér felett. Ezek együttesével a kabrió-szezon kitolható, tovább élvezhető - állítják a gyáriak. Az extrák sorát a panorámatető üvegezése is gazdagítja, mely lehetővé teszi, hogy zárt állapotban is a szabadság mámorában utazhassanak az autóban helyet foglalók. Az utastérben a bőrkárpitok minőségét a beszállítók gondos kiválasztásával finomította a gyártó, és természetesen a biztonságra is óriási hangsúlyt fektettek a stuttgartiak. A vezetőt segítő rendszerek garmadája többek között adaptív sebességtartó automatikával gazdagodik.
2011 elejétől már új taggal gazdagodik az SLK család
A roadster mozgatásáról főként négy - és hathengeres benzines motorok gondoskodnak majd, s az AMG verzió motorházteteje alatt az ikerturbós, 3,5 literes V6-os erőforrás már 400 lóerős teljesítménnyel kápráztatja el a vásárlókat. Apró meglepetés, hogy az SLK kínálatában a kereslet nyomására először szerepel majd dízelmotor a 2,15 literes, négyhengeres, 204 lóerős (500 Nm) 250 CDI személyében.
Az újdonság leghamarabb 2011 első felében kerülhet a kereskedésekbe, ám a sirályszárnyú SLS AMG kistestvérére sem kell már sokáig várni.
A mérnökök már az utolsó simításokat végzik
