.jpg)
A Volkswagen szokás szerint kis lépésekben, de kitartóan halad előre. Bár még közel két év van a Golf következő, hetedik generációjának leleplezéséig, szinte mindent tudni lehet már az újdonságról: nagyobb dinamizmus, még több stíluselem, és nagy takarékosság lesznek az egyenlet kulcsszavai.
A teljesen új, könnyűsúlyú platformra alapuló modell kínálatában kizárólag turbómotorokat találunk majd, a minőségre pedig továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a tervezésnél. A jelenlegi három-, és ötajtós variánsok mellett négyajtós kupéként és vászontetős kabrióként is megjelenik majd.
Ami viszont marad, az a szigorú élekkel határolt karosszéria, ám ezúttal meredekebben húzták meg vonalakat a formatervezők. A nagyobb hangsúlyt kapott dinamizmust a LED-es fényszórók is erősítik. Belül tágas teret találunk majd valószínűleg, ugyanis az új platform a következő Passat-generáció alapjait is adja majd, így a korábbinál nagyobb tengelytávra (és alacsonyabb súlyra) számíthatunk.
Az erőt kisméretű turbómotorok szolgáltatják, így például a Polóban is látott 105 lóerős 1,2 literes TSI, valamint az 1,4 literes turbó különböző változatai. Háromhengeres dízel, illetve benzines is lesz a kínálatban. A BlueMotion verziók már a forgalmazás kezdetén rendelkezésre állnak majd, és a terv szerint alaposan alávágnak majd a 100 g/km-es széndioxid-kibocsátási határnak, négy liter alatti fogyasztást produkálva.

Később egy dízel-hibrid, és egy teljesen elektromos változat érkezése is tervben van, de ugyancsak idővel foglalja el a paletta trónját a GTI, illetve a gázolajosoknál a GTD modell. Évek múltán követheti csak őket az összkerékhajtású, legalább 270 lóerős R.
A különböző high-tech felszerelésekről sem feledkeznek meg Wolfsburgban: lesz a már ismerős automatikus parkolási rendszer és újdonságként táblafelismerő. A navigációs rendszer pedig a szokásos funkciók mellett ezúttal már éles kanyarokra, sebességkorlátozásokra és nagy emelkedőkre is felhívhatja a vezető figyelmét.
Ám ez idén még biztos nem fog megtörténni, ugyanis a Golf hatodik generációja jelenleg is nagyon jól fogy – és abszolút nem nevezhető idősnek –, de azért 2012-ben már lehet számítani az új modell közeledésére.
