
Bár a német Rotary Super Cars teremtménye még csak papíron és számítógépes grafikákon létezik, de könnyen lehet, hogy a Wankel-motor szériagyártásba történő visszacsempészése mellett a szuperautók mezőnyét is eredményesen gyarapítja majd.
A teljes nevén RSC Raptor GT-re hallgató újdonság több reformot is hoz magával: a szénszálas és üvegszálas karosszéria egyes részei képesek az autó aerodinamikai tulajdonságainak módosítására. Egyszerűbben: a leszorító-erő mértékét változtatják a sebesség és a vezető kívánalmainak megfelelően.
A motor sem lesz hétköznapi: a Mazda RX-8-ból ismerős 13B erőforrásból rögtön kettőt vett a gyártó, a négytárcsás Wankel-motort pedig szívó és turbós verzióban is kínálja. Ennek megfelelően a teljesítmény 500 lóerőtől 800 lóerőig terjed, viszont készülőben van a kétturbós, 1200 lóerős motor is, amely igazi szörnyet varázsolhat az üresen 1100 kilogrammos Raptorból. A technikai különlegességek számát gyarapítják még az adaptív lengéscsillapítók, és az elektronikusan irányított hátsó differenciálmű is.
Az autó lelke régi ismerős: a 13B erőforrás már 1973 óta velünk van
Reméljük, hogy valóban szériagyártásba kerül majd a Raptor GT, hiszen igazán üde színfoltot képezne a szuperautók mezőnyében. A modell elkészülésére van esély, ugyanis az RSC már egy másik tervet is szövöget: VelociRaptor névre hallgató modelljüket már egy ideje fejlesztik. Az 1100 kilogrammos, 90 százalékban szénszálas karosszériájú, összkerékhajtású különlegesség egészen pontosan 1201 lóerővel kínozza a hozzá kapcsolt nyolcsebességes szekvenciális váltót. Amint elkészül, rekordokat fog dönteni – ígéri az RSC csapata.
