Az autózás szerelmesei számára általában a legszélsőségesebb járművek jelentik a legnagyobb boldogságot, legyen szó akár egy vad sportautóról, akár egy kőkemény terepjáróról – vagy éppen a kettő keverékéről. Ilyen a Prodrive Hunter, amely szinte egy az egyben a Sebastian Loeb vezetésével a Dakar Rally második helyén végzett Bahrain Raid Xtreme tereprally versenyautóra épül.

Elég csak ránézni a Hunterre, és nem is merül fel kérdés azzal kapcsolatban, hogy valójában egy versenyautót látunk, amelyre rendszámot szerelnek: azt hiszem a formák ezesetben másodlagosak, habár a különleges, középmotoros arányok azért kifejezetten jól mutatnak, az egészen elképesztő terepszögekről már nem is beszélve. A Prodrive Hunter sok szempontból még a Dakaron szereplő versenyautónál is komolyabb képességeket tud felvonultatni, köszönhetően annak, hogy nem kötötték a mérnökök kezét a versenyszabályok.

A formák megosztók lehetnek, hiszen a funkciót követik - galéria

A nagy szakítószilárdságú térháló alumínium vázszerkezet alatt elöl és hátul egyaránt kettős keresztlengőkaros felfüggesztéseket találunk, állítható gátlókkal és 40 centiméteres rugóúttal, amely még a Dakaron résztvevő versenyautó vonatkozó értékén is túltesz 5 centivel. Természetesen a hatalmas terepgumik is adottak. A megosztónak tűnő formákat egyébként a Jaguar korábbi főtervezője, Ian Callum rajzolta meg – a versenyautó és az utcai változat esetén egyaránt.

Nem csak a rugóút szempontjából nő a versenyváltozat fölé a Hunter, ugyanis a 3,5 literes duplaturbós V6-osnak sem kellett határt szabniuk a mérnököknek. Az egység így 50 százalékkal nagyobb teljesítményt tud felvonultatni, mint Loeb autója, ami 608 lóerőt és 700 Nm-es csúcsnyomatékot jelent. Mindezt egy hatsebességes váltón keresztül küldi el a rendszer az állandó összkerékhajtási rendszeren át a kerekekhez.

Szó szerint versenytechnika rejlik a lemezek alatt - galéria

A végeredmény 4 másodperc alatti 0-100-as sprint és 300 km/h-s végsebesség. Utóbbi igen ijesztőnek tűnik, főleg annak fényében, hogy bár jó pár módosítást végrehajtottak a mérnökök az utcai képességek és a komfort javítása érdekében, a Hunter legkedveltebb környezete továbbra is a kemény terep maradt.

Noha magassága miatt a képeken talán kevésbé látszik, de a 480 literes üzemanyagtartállyal szerelt autó – amit némi csomagtér megteremtése érdekében kisebbre lehet cserélni – 4,6 méter hosszú és 2,3 méter széles, míg magassága 1,85 méter. A terepgumik hatalmas méretét jól mutatja, hogy a fotókon aprócskának tűnő keréktárcsák egyébként 17 colosak. Az utastér természetesen igen minimalista megoldásokat kapott, de azért van egy érintőképernyős multimédiás rendszer és néhány kezelőgomb is – a versenyülések mellett. Azért túl nagy kényelemre ne számítsunk.

Egyszerű, célratörő, hozza a minimumot - galéria

Ami még legalább olyan letaglózó, mint az autó képességei, az az autó ára: több mint 550 millió forintra rúg a Hunter, amelyben az adók még nincsenek is benne – talán jobb is, ha nem írjuk le mennyi lenne ez a 27 százalékos ÁFA-val. A Hunterből egyébként mindössze 25 példány készül, amelyek közül az első természetesen a projektet finanszírozó bahreini hercegé, Salman bin Hamad Al Khalifáé lesz – de a maradékra talán még nem késő jelentkezni.