
Egy friss, hivatalos sajtóközlemény szerint a Mitsubishi és a PSA (Peugeot – Citroën) között az elkövetkező években az eddiginél szorosabb együttműködés várható; a három márka a fejlesztések költségének csökkentése érdekében a jövőben közös alapokat használ majd az új modellek esetében, a hajtásláncok terén pedig szintén számos azonos alkatrészt találhatunk majd a különböző márkajelzést viselő típusokban. Az ilyesfajta együttműködés egyébként közel sem egyedi eset az autóiparban, (főleg) az utóbbi években jó néhány példát láthattunk erre.
A Mitsubishitől származó információk szerint Philippe Varin, a PSA vezérigazgatója és Osamu Masuko, a Mitsubishi elnöke még a Genfi Autószalon első sajtónapján, március másodikán találkoztak és tárgyalták meg a részleteket, mi több, még aznap meg is állapodtak. A két vállalat első számú emberei abban is megegyeztek, hogy egy tőke-alapú szövetség a jelenlegi körülmények között nem megfelelő.

