Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Kicsit több mint egy éve kapható az új Honda Insight, ennyi idő után még nem szokás „facelift” verziót kiadni, azonban a Hondánál úgy látták jónak, ha minél hamarabb orvosolnak néhány problémát az eddigi visszajelzések alapján. A japánok kiemelték, hogy a korai vásárlói észrevételekre és a sajtóvisszhangra válaszolnak ezzel, kielégítve a felmerült hiányosságokat. A legfontosabb a futómű hangolásának megvariálása volt, ugyanis az eddig használt a menettulajdonságokhoz képest túlságosan keménynek, feszesnek bizonyult, ami a vásárlók szerint valamelyest a komfort rovására ment.

Az ügy érdekében a Honda mérnökei számos változtatást eszközöltek a futóműben. Elsősorban puhább rugókat szereltek be, hátul állítottak a kerékdőlésen, és megváltoztatták a bekötési pontokat, valamint a stabilizátor sem maradt a régi. Így elvileg stabilabb is lett a Honda hibridje, miközben a lágyabb rugózásnak köszönhetően a kényelem is javult.

A futóművön túl a beltérben találunk még módosításokat, melyek szokványosak a ráncfelvarrás alkalmával. A 2011-es modellben új színeket kap a műszerfal, melynek műanyagjai a gyáriak állításai szerint minőségi fejlődésen estek át, eközben az utasteret a légbeömlők körüli króm karikákkal és ezüst dekorbetétekkel az ajtón igyekeznek feldobni. A további változások a felszereltséget érintik. A jövőben az ES szinthez is jár a hátsó parkóradar, a csúcsot jelentő EX modellekben pedig bőrkárpitot, valamint új DVD alapú navigációs rendszert találunk, mely immáron hangvezérelt telefonálási funkcióval is "okosabb lett". Ezen kívül két új színben lesz rendelhető a hibrid Honda, melyek a Dynamic Blue Pearl és Carnelian Red Pearl fantázianevet viselik.

A Honda közleménye szerint a frissítéssel ellátott Insightok gyártása júliusban indul be, az első szállításokat a vásárlók részére nagyjából szeptemberre időzítik. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a közölt módosítások csupán az európai modellekre érvényesek vagy mindenhol így fogják-e forgalmazni az autót.