Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Amennyiben a legfrissebb, Jaguar háza tájáról kiszivárgott híreknek hinni lehet, a brit gyártó mérnökei már nagyban dolgoznak egy vadonatúj kupén, mely a Jaguar XJ alapjaira épül. Igaz ugyan, hogy az XK sorozat személyében a „vadmacskás” gyártó modellpalettáján szerepel már egy szépséges kupé (illetve kabrió), ám az XK egyértelműen a sportos vonalat képviseli – az új XJ kupéval ellentétben, melyet a cég egy négyszemélyes, kényelemre hangolt, vérbeli luxus-kétajtósnak szán.

A közel öt méter hosszú újdonságot Jaguar a hamarosan frissülő Mercedes S kupéjának (jelenleg CL, de a ráncfelvarrás után S Coupe lesz a becsületes neve), illetve a BMW 6-os sorozatának ellenfeléül szánja, a sorba pedig úgy néz ki, hogy hamarosan az Audi is csatlakozik az A7-essel – igaz ugyan, hogy utóbbinak a többivel ellentétben négy ajtaja lesz, de akkor is vannak átfedések a két kategória között. Az XJ kupénak karosszériája az alapot jelentő szedánhoz hasonlóan alumíniumból fog készülni, a britek pedig a rendelkezésre álló információk szerint egy hibridváltozatot is készülnek piacra dobni az autóból. A négyajtós testvér formai jegyei egyébként sok helyen visszaköszönnek; a kupé orr-részének kialakítása állítólag nagyon is hasonlítani fog a nemrégiben bemutatott limuzin elejéhez, a beltérben pedig szintén sok közös formát, elemet is felfedezhetünk majd. A borsos áru kupé állítólag valamikor 2011 végén, vagy 2012 elején érkezhet a kereskedésekbe, a hivatalos premier pedig vélhetően a 2011-es Frankfurti Autószalonon lesz.

Képek: Motor Authority