
A Mercedes hivatalos közleményében bejelentette, hogy már rendelhető start-stop automatika a C-osztály néhány négyhengeres változatához. Az első start-stopos darabok már 2010 nyarán megérkeznek tulajdonosaikhoz.
Első körben kizárólag a két alap benzines erőforráshoz, kézi váltó esetén rendelhető a rendszer: a C180 CGI-, illetve a C200 CGI BlueEFFICIENCY-hez. Mind előbbi, mind pedig utóbbi motorházteteje alatt egy 1,8 literes, közvetlen befecskendezéses, turbófeltöltővel ellátott négyhengeres benzines egység dolgozik, a 180-as esetében 156, a 200-asban pedig 184 lóerővel (a forgatónyomatékok: 250, illetve 270 Nm). A start-stop automatika a gyártó szerint kereken tíz százalékos javulást jelent az átlagfogyasztást tekintve, ám kizárólag városi közlekedés esetén ez az érték elérheti a 20 %-ot is.

Ősszel egyébként a 170 lóerős, 2,2 literes négyhengeres gázolajossal hajtott C220CDI is elérhető lesz az okos, 8 km/óra alatt működésbe lépő elektronikával. További érdekesség a Mercedes, illetve a C-osztály háza tájáról, hogy a négyhengeres csúcs-dízel, a 204 lovas C250CDI BlueEFFICIENCY rövidesen összkerékhajtással is elérhető lesz.
A kocsi kereken 7 másodperc alatt fogja tudni abszolválni a százas sprintet, a száguldozásnak pedig csak 240 km/h-nál vetnek véget a fizika törvényei. A „négylábas” változathoz alapáron jár a márka hétsebességes automataváltója.

