
Úgy néz ki manapság nem telik el úgy hónap, hogy ne kéne számot adnunk egy-egy különc tanulmányról vagy teljesítményhajhász ritkaságról, melyek nagy része mellesleg nem is látja meg a napvilágot.
A sorozat most sem szakad meg, hiszen ezúttal egy dél-afrikai jármű kerül terítékre. A Perana Performance Group ugyanis a jövő hónapban állítja ki büszkeségét a kaliforniai Monterey városában a 2010-es Concorso Italiano nevű rendezvény keretein belül.

A kézi készítésű Z-One-ból mindössze 99 példányt gyárt a Perana, melyeket a tervek szerint a Superformance nevű vállalat juttatja majd el a tulajdonosokhoz. A négykerekűek azon okból lesznek ilyen ritkák az utakon, mivel nem robotok rakják őket össze, illetve a karosszéria elemeit az olasz Zagato cég készíti, és ezután hajóztatja le Afrika déli csücskébe.
A leendő vásárlók értesüléseink szerint nem is annyira sokat, de azért minimum 22 millió forintot hagynak majd a gyártó asztalán, ám ezért az összegét választhatnak a V8-as erőforrások közül (az egyik 449, a másik pedig 513 lóerős teljesítménnyel bír; utóbbi hétliteres erőforrás - egyébként a jelenlegi Chevrolet Corvette Z06-ból lehet ismerős). A hatsebességes kézi váltó és a ZF-től származó korlátozott zárású differenciál az alapfelszereltség részét képezi. A készülő autók tulajdonosai még a fékeket és a belső kárpitokat illetően is egyénire szabhatják legújabb kedvencüket.

