Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Nem hiába vezethették olyan sokan a Jaguar C-X75-ös tanulmányt, ugyanis a turbinákkal is hajtott modell a hírek szerint szériagyártásba fog kerülni, komoly ellenfelet biztosítva a Porsche készülő hibrid sportautójának.

Belül kissé más lesz szériában - galériaAz indiai Tata komoly előrelépéseket szeretne tenni az elektromos autók világában, ennek részeként pedig a turbinás-elektromos szuper-Jaguart szériagyártásba küldik. A hangsúly pedig a turbinákon lesz, melyek kompakt méretüknél fogva a technológia fejlődésével kisebb autókban is remek szolgálatot tehetnének. Ráadásul benzin, gázolaj, bio üzemanyag, gáz, sőt akár kerozin is lehet a hajtóanyag, melyek elégetésével különösen hatékonyan tud energiát szolgáltatni az autókban meglehetősen ritka erőforrás.

A gyártó nyilatkozata szerint a sportautó mellett kisautó gyártásán is törik a fejüket. Technikailag semmi akadálya nincs egy kisebb Jaguar sorozatgyártásának, ám ez akkorra fog bekövetkezni, ha pénzügyileg is egyértelműen jó befektetés lesz a lefelé történő nyitás – árulja el a közlemény. Carl-Peter Forster, a konszern vezetője nem tart a presztízs-veszteségtől, ami érthető is: elvégre a Mercedes is készít kisebb méretű autókat.

Hamarosan érkezik...