Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Amadeo Felisa, a Ferrari vezetője elárulta, hogy vállalata egészen biztosan nem követi az Aston Martin és a Porsche stratégiáját, vagyis nem nyit a négyajtós sport-utazóautók szegmense felé.

„Ahogy Enzo (a Ferrari alapítója) mondaná, mi sosem építünk négyajtóst”, nyilatkozta Felisa. „Mi pedig tartjuk magunkat a tradíciókhoz.” A hagyománytisztelő igazgatót egyébként a hibrid technológiától és a start-stop automatikától is kirázza a hideg; elmondása szerint csupán a szabályozások kényszerítették őket a környezetvédelem nagyobb fokú figyelembe vételére.

Felisa Úr nyilatkozata végén mondott szavaival fején találta a szöget. „Őszintén szólva senki sem akar négyajtós Ferrarit. Ha négyajtós Ferrarit akarsz, akkor arra ott a Maserati. Már 60 éve működünk és még soha sem kellett négyajtós modellt gyártanunk. Ami soha sem jelentette azt, hogy nem tudnánk, de a Ferrari egyik erőssége, hogy termékeivel a megfelelő irányba mutat. Nem azt mondom, hogy egy négyajtós modell rosszat tenne a megítélésnek, csupán azt, hogy ez nem az örökségünk része.”

A gyártó tehát a közeljövőben biztosan nem fog a szegmensben versenyezni, így hát, aki mindenképpen negyedmagával szeretné megosztani a Ferrari-vezetés örömét, annak továbbra is a 2+2-es, 540 lóerős 612 Scaglietti, vagy annak jövőre érkező utódja áll rendelkezésére.