Néhányan az abszolút szabályos gömbön is találnak sorját. Vagy legalábbis szeretik azt hinni, hogy van esélyük reszelni valóra lelni. Nagyjából hasonló helyzetben lehettek a crewe-i szakemberek, amikor nekiláttak a Bentley Flying Spur esedékes frissítésének. Komoly kihívás a szinte tökéletest továbbfejleszteni, de a mérnökök ezúttal sem futamodtak meg.

A magasfényű beltéri elemeken eddig 0,5 mm vastag lakkozást használtak, de az új, nyílt pórusú fabetétekre csupán 0,1 mm-es fedőréteg kerül – így az időtállóság mellett a természetesség érzése is biztosított, midőn megsimítjuk az immár 63 (!) standard árnyalatban elérhető gépjármű vonatkozó részegységeit.

Szorgos kezek reszelgették az autó terveit

Praktikus szempontból ennél fontosabb hír, hogy ezentúl alapból jár a korábban csak felár ellenében elérhető City csomag is. A táblafelismerő mellett a pakk része a motoros csomagtartófedél, a felülnézeti kamera, az üdvözlő világítás és automatán elsötétedő tükör is. Azért is örömteli a fejlemény, mert valójában egészen földhözragadt igényekről beszélünk. Eddig se sok Flying Spurt adhattak el a fenti tételek nélkül.

A légtisztító rendszer részét képezi a negatív töltésű részecskéket kibocsátó berendezés is, ami a statikus töltés miatt nehezíti meg a szálló por dolgát. Ezen felül az NVH-mutató is javult, hiszen az ESI Grouppal való együttműködés során digitális makett készült az autóról, amelyen virtuális teszteket hajtottak végre. Az eredmények kiértékelése után tovább csökkentették a zavaró tényezőket – vagyis a zajt és a rezgéseket.

A kevesebb zaj még pihentetőbb utazást eredményez

A motorok terén nincs változás, továbbra is egy dupla turbós V8-as jelenti a belépőt. A négyliteres benzines 550 lóerőt és 770 Nm-t tud, és mintegy 100 kilóval könnyebb a nagyobb erőforrásnál. A 6-literes W12-es 635 lóereje és 900 newtonméteres forgatónyomatéka persze nyilván kompenzálja a nagyobb tömeget, nyolcfokozatú duplakuplungosa pedig továbbra is finoman működő szerkezetnek ígérkezik.

A fentiek ismeretében mit is javasolhatnánk az új modellév példányaira befizetőknek? Mindenképpen ikszeljék be az új szín, vagyis a Cambrian Grey fényezés opcióját, hogy minden szakértő ismerős láthassa: nem holmi ódon Bentley-ben, hanem egy 2022-esben róják az utakat.