
A korábbi két skicc után ezúttal már a „hús-vér” Karoqot mutatta meg nekünk a Škoda, méghozzá egy sejtelmes videón. A modell frissített változata egy hét múlva mutatkozik be, noha úgy tűnik, hogy addigra már nem sok kérdés marad vele kapcsolatban – persze az ilyen félidős ráncfelvarrások egyébként is ritkán hoznak meglepő fordulatokat.
A rejtélyes videón csak néhány részletét villantják fel az újdonságnak a gyáriak, amely egy új, igen látványos színben pompázik. Az itt is jól látszik, hogy az első fényszórók alsó élét megtörték a tervezők, és ezzel együtt a LED-es nappali menetfényekben is lesz egy törés. Hátul szélesebbre húzták a fényszórókat.
Az utastérről ezúttal sem tudhattunk meg semmit, de nagy változásra ne számítsunk. Biztosan megkapja az autó a legfrissebb szoftvereket és technológiákat – már amiket egy ráncfelvarrás alkalmával be tudnak építeni a mérnökök. Ami a hajtásláncokat illeti, nagy újdonságot valószínűleg hiába várunk ezen a fronton sem: az alapot továbbra is egyliteres, háromhengeres benzines jelentheti, míg feljebb lépve az 1,5 literes TSI állhat 150 lóerővel. Dízelfronton a kétliteres TDI vitézkedhet majd, valószínűleg 110 és 150 lóerővel.
A DSG automata váltó mellett biztosan elérhető lesz összkerékhajtás is az izmosabb erőforrások mellé, és természetesen némi drágulásra is számíthatunk, bár ez manapság talán már senkit nem lep meg. Mindenesetre egy hét múlva minden részletre fény derülhet majd.
