Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Bár sokan új nagy szedánként, Audi A6 konkurensként az új messiást látta benne, ahogy azt sejteni lehetett, valójában a kezdetben csak NMS néven emlegetett modell a tengerentúlra az új Volkswagen Passat szelét hozta el. Az Észak-Amerika ízlésére szabott verziót a gyártó helyi (Chattanooga, Tenenessee) gyárában készítik majd.

Nagyobb méretekkel, Amerika meghódításáraA négyajtós, helyi piacon középkategóriásnak számító modellt először a nyár végén láthatják majd a tengerentúli ügyfelek a kereskedésben, ahonnan mindössze 20 ezer dollártól (4,3 millió forint) haza is terelgethetik saját garázsukba. A hazai szemmel felettébb kedvezőnek tűnő ár odaát reális a 4.868 milliméter hosszú szedánért, melynek 10 centiméteres növekménye (az európai verzióhoz képest) a tengelytávon is tetten érhető (2.803 mm). A szélesség terén viszont már csak 15 milliméter a differencia, míg formában sokkal kevesebb: kívül-belül a szokásos VW-kirakó köszön vissza itt is, több Jettás elemmel.

Innentől kezdve pedig ki is fogytunk az igazi meglepetésből. Az Amerikában régóta ismerős 2,5 literes, 172 lóerős (240 Nm) öthengeres itt is megtalálható lesz (7,6 literes fogyasztással), melynek erősebb alternatívája a 3,6 literes V6-os lesz széria DSG váltóval, és 284 tagú ménessel (349 Nm, 8,4 l/100 km). Mellettük a nálunk talán legnépszerűbb kétliteres dízel is megjelenik: a 142 lóerős verzió (320 Nm) 5,5 litert hivatott fogyasztani 100 kilométeren az amerikai normák szerint.

A felszereltségi szinteket sem bonyolították túl odaát (ezt nem is szokták – Európában van csak óriási igény a felszerA kép csalóka: hátul is méretes, de nem ennyireelések egyedi megrendelésére): van S, SE és SEL verzió, melyből az alap S is kap ESP-t, hegymeneti elindulást segítő rendszert (kézi váltó esetén), hat légzsákot, klímát, tempomatot, USB-s rádiót, Bluetooth kihangosítót és guminyomás-figyelőt, míg a kínálat másik vége minden földi jóval kecsegtet.

Az új köntös ellenére a tengerentúlon is sikeres Passat CC változatlan formában folytatja karrierjét. Helyette a VW egy nagyobb SUV fejlesztésére helyezi a hangsúlyt, amely tekintve a Tennessee gyár szabad kapacitását (maximum 500.000 autó évente – jelenleg 150.000 van tervben), hamarosan meg is jelenhet. A nagy SUV és az amerikai Passat sem érkezik majd hozzánk, de azért ne irigykedjünk: Skodánk és Seatunk csak nekünk van és ez jó darabig nem fog változni – erősítette meg a gyártó közleménye.

Hamarosan nagy SUV-k is kigördülnek Chattanoogából