Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A németországi Auto Motor und Sport magazin értesülései szerint a csillagos autógyártó nem az alig három hét múlva kezdődő Párizsi Autószalonon, hanem valamikor a jövő év első felében – vélhetően a márciusi Genfi Autószalonon – mutatja majd be a nagyközönségnek a ráncfelvarrott C-osztályos típusokat (a limuzint és a kombit), illetve a sorozatot kiegészítendő, korábban már kémfotókon is szereplő C Coupét.

Persze nem kell eget rengető változtatásokra számítanunk a középkategóriás Mercedesekkel kapcsolatban, de annyi bizonyos, hogy a legtöbb modell start-stop rendszert kap, illetve a motorok takarékosabbak, tisztábbak és erősebbek lesznek (na meg természetesen kivétel nélkül teljesítik az Euro5-ös károsanyag-kibocsátási normákat).

Természetesen az autók megjelenése is változni fog valamelyest, az utastérben pedig igényesebb anyagokkal találkozhatunk – és számos új (opciós) extrával, a C-osztály ugyanis állítólag örökölni fogja bátyjának, azaz az E-osztálynak az összes biztonsági, és jó néhány kényelmi opcióját.

 

Képek: Auto Motor und Sport