Mint tudjuk, gyakorlatilag minden modell fejlesztése közben használnak különböző készenléti fázisban lévő prototípusokat, melyek olykor egy teljesen más modell lemezei alá vannak bújtatva, esetleg igazi Frankensteinek, vagy éppen már a kész autó előszériás verziói. Nos, nincs ez másként a Ferrarinál sem, csakhogy az olasz márka esetében ezek a prototípusok is igen nagy értéket képviselnek, és most rögtön három is eladó lett – mindegyik a LaFerrari fejlesztésének különböző fázisaiból származik.
Az első, amely kívülről szinte teljesen megegyezik a korábbi 458-as Ferrarival, arra szolgált, hogy a V12-es hibrid hajtáslánc károsanyag-kibocsátását és normáknak aló megfelelését vizsgálják. Ne hagyjuk tehát megtéveszteni magunkat, a kívül-belül 458-asnak tűnő lemezek alatt bizony a LaFerrari elképesztő V12-ese dolgozik. Mondanunk sem kell, egyetlen ilyen prototípus készült az olaszok boszorkánykonyháján – ez persze igaz a másik két autóra is.
Ez volt az első fázis, a kezdőképen már a második fázis látható - galéria
A második, amolyan Frankenstein modell – amely néhány részletet továbbra is a 458-tól kölcsönöz, de már jól láthatóan felidézi a LaFerrari méreteit és megoldásait is – már a hiperautó képességeinek fejlesztésére szolgált, és ennek megfelelően több mint 36 kilométert tekertek az órájába a fejlesztők és a tesztelők. Természetesen ebben is a V12-es hibrid hajtáslánc dolgozik.
A harmadik prototípus egy gyakorlatilag kész LaFerrari, noha természetesen vannak rajta még kevésbé szépen kidolgozott részletek – ám ezek talán csak még különlegesebbé teszik. Akinek ezt sikerül megkaparintania, az tulajdonképpen LaFerrari tulajdonosnak mondhatja magát, bár nem csodálkoznánk, ha mind a három különlegesség olyanok garázsába kerülne, akiknek a kész modellt is sikerült megvásárolniuk.
A harmadik autó már tulajdonképpen egy kész LaFerrari - galéria
Az árakról nincsenek információk, de nem lepődnénk meg, ha az augusztus 18-án megrendezésre kerülő aukción többmillió dolláros ajánlatok repkednének majd, hiszen egyrészt mindegyik prototípusból egyetlen darab létezik, másrészt pedig igen ritka, hogy ilyen félkész modelleket kiad a kezéből egy gyártó, így a gyűjtők bizonyára sorban állnak majd értük.

