Jövő héten már meg is kezdik a Dél-Koreai márka Avante modelljének forgalmazását hazájában, ami lényegében nem más, mint a hozzánk 2011-ben érkező Elantra belpiacos variánsa. A tetszetős külsővel büszkélkedő Elantráról már írtunk nemrég, azonban a beltérről készült fotókkal még adósok maradtunk, hiszen annak idején még csak külső képeket dobtak a gyáriak a sajtó elé.

A Hyundai szerint tágas enteriőr a képek alapján abszolút rendben van. Elegáns, mégis jövőbe mutató a műszerfal formaterve, amely az ezüst és fekete betétekkel kifejezetten tetszetősre sikeredett, és első látásra minőséginek is tűnik, de ez nyilvánvalóan majd az első bemutató alkalmával megejtett tapogatás során derül majd ki.
Az 1,6-os, közvetlen befecskendezéses 140 lóerős, 171 Nm csúcsnyomatékkal bíró alap benzinmotorhoz szériában jár a hatfokozatú manuális váltó, ám ha kedvünk úgy diktálja, opcionálisan rendelhetjük akár egy szintén hatsebességes automata szerkezettel is a 4,53 méter hosszú és kimondottan nagy, 2,7 méteres tengelytávval rendelkező Elantrát. A szedánhoz felszereltségi szinttől függően parkoló asszisztens, xenon fényszórók, LED technikával készült hátsó lámpák és fűthető hátsó ülések is szerepelhetnek az extralistán.
A tengerentúlra szánt változatról még nincs információ, azonban nagyon valószínű, hogy ott is az 1,6-os és 2 literes szívó erőforrásokkal, valamint az említett sebességváltókkal dobják majd piacra az új Elantrát. A bemutatást követően nem sokkal jönnek a márka új fejlesztésű (1,7 literes) dízelmotorjai is, valamint később egy hibrid változat megjelenése sem elképzelhetetlen.

