.jpg)
Aki kicsit is jártas a világ egyik legkeményebb autóversenyében, bizonyára nem hangzik számára ismeretlenül a Volkswagen Race Touareg modellmegjelölés, a németek speciális, gyárilag felkészített terepese ugyanis évről-évre, sorra nyeri a Párizs-Dakar ralikat.
.jpg)
A gyártónál viszont úgy gondolták, hogy hiába tűnik legyőzhetetlennek a kék versenyautó második generációja (amely 2009-ben és 2010-ben is győzelemhez segítette pilótáit), a 2011-es sikerhez szükség lehet a négykerekű átfésülésére, még jobbá tételére – na meg az sem lehetett egy utolsó szempont, hogy azért illett az autó megjelenését valamelyest a vadonatúj Touaregéhez alakítani.
.jpg)
A Volkswagen a tegnapi nap folyamán le is rántotta a leplet a harmadik generációs Race Touaregről, amely még erősebb, még könnyebb és állítólag még strapabíróbb, mint elődje. A karbon/üvegszálas karosszéria alatt megbúvó duplaturbós, öthengeres 2,5 literes TDI dízelmotor (amelynek hűtésén is javítottak a mérnökök) immár kereken 300 lóerő leadására képes (csúcsnyomatéka eléri a 600 Nm-t), erejét pedig egy ötgangos, ZF-Sachs szekvenciális versenyváltó továbbítja a 3 zárható differenciálművön keresztül a speciális, BF Goodrich gyártmányú 235/85 R16-os abroncsokhoz.
.jpg)
A versenyautó a százas sprintet mindössze 6,1 szekundum alatt képes teljesíteni (és ezt szinte minden körülmény között), végsebessége viszont „mindössze” 188 km/óra, bár higgyék el, a körülmények fejében a Dakarhoz ez abszolút elegendő. A legjelentéktelenebb újítást egyébként a szériakiviteléhez hasonlatos, LED-es első és hátsó fényszórók jelentik.
.jpg)
