
Az Ohio Állami Egyetem évek óta próbálgatja szorgalmas diákjainak keze munkáját a méltán híres Utah állambeli Bonneville síkságon. Most sem volt ez másképp, és a srácok tényleg kitettek magukért.
A történethez az is hozzátartozik, hogy a már-már hagyományosnak mondható megpróbáltatásra csakis emissziómentes, azaz tiszta járműveket terveznek a fiatal mérnökpalánták.

Az elektromos autót egyébként Buckeye Bullet, azaz gesztenye puskagolyó névre keresztelték. A gyönyörű szerkezet egyébként már korábban is létezett, azonban eleddig üzemanyagcellás megoldással kísérleteztek rajta, most viszont lítium-ionos akkumulátorok látják el „üzemanyaggal” a villanymotorokat. 2009-ben még a régebbi hajtással állították fel a diákok egy sebességi világrekordot, akkor a műszerek – vagy inkább puskagolyó – 300,992 mérföldes, azaz 484,4 km/h-s sebességet rögzítettek.
Idén azonban még tovább mentek, bevették az üzletben a monacói székhelyű, elektromos hajtással régebb óta foglalkozó Venturit, így gyakorlatilag a siker borítékolható volt. A csapatmunka eredmény a Buckeye Bullet 2 lett, mely kecses formájával akár szépségdíjra is esélyes lenne.

Hétfő délután elsőre sikerült két tiszta futamot teljesíteni – ugyanis ennyi kell a hivatalos eredményhez –, ekkor 460 km/h-t sikerült kihozni a gépből. Az újabb próbálkozás meghozta gyümölcsét, ugyanis sikerült megdönteni az elektromos autók sebességi világrekordját. A Buckeye Bullet 307,66 mérföldes, azaz 495,131 km/h-s átlagsebességgel abszolválta a szükséges oda-vissza mentet.
A próba során a 322 mérföld per órát is elérték (515 km/h), azonban a rekordnál csakis az átlag számít. Ám gondolhatják, a diákokat feltüzelte a dolog, és most újabb sikerre készülnek...
