
A városi terepjárók iránti nagy érdeklődésre való tekintettel a Chevrolet is elkészítené saját SUV-ját, persze kisebb méretben, mely a bevált Aveo alapjaira épülve tarolhatna a piacon. Bár a tervek még nincsenek teljesen kész állapotban, az új bébiterepjárót már 2012-ben elénk guríthatja a gyártó, aki a modell teljes konstruktőri munkáját Koreában végeztette.
Akik úgy sejtik, az Aveo padlólemeze kicsi lenne egy ilyen jellegű jármű számára, bizony beletrafáltak, ugyanis a SUV a platform megnyújtott változatára épül majd, és a gyáriak állítása szerint mind elsőkerékhajtással, mind összkerékhajtással elérhető lesz.Továbbá Taewon Kim, a GM Dat formatervezői részlegének vezetője megerősítette, hogy az új jövevény nem diktál majd új trendet, hanem a márka jelenlegi arculatát illesztik rá, azaz nagyban az Aveo és a Captiva, esetleg a Cruze vonásait örökölheti; a belső tér állítólag az Aveoénál magasabb minőséget képvisel majd, megfelelve a magasabb elvásároknak is.

Több figyelmet fordítanak majd a mérnökök anyagokra, a betétek színeire és természetesen a műszeregységre is, mely a Cruze-hoz hasonlatos külcsínnel vonzhatja majd a kíváncsi tekinteteket.
A pletykák szerint az igényesebb eszközöket, kapcsolókat, a központi kijelzőt nem újdonságok kitalálásával hozná az autóba a Chevrolet, hanem a GM család testvérmárkájától, az Opeltől, mely mostanság igazán rátett egy lapáttal és az Insigniában, valamint az új Astrában is a minőségre. Amennyiben a Chevrolet tényleg az Opeltől veszi át az említett műszerfal-részegységeket, valóban kézzel fogható javulásra számíthatunk. „Ez még nem azt jelenti, hogy a Chevy és Opel modellek fej-fej mellett küzdenek majd, hiszen különbségekre szükség volt eddig is, és ezután is szükség lesz” – tette hozzá Taewon Kim.

A SUV mellett egy másik kisméretű modell érkezése is várható: minden valószínűség szerint a januári Detroiti Autószalonon mutatják meg a közönségnek az Aveo lépcsőshátú változatát a koreaiak, mely inkább a kelet-európai, kínai és dél –amerikai piacokon (na meg persze hazánkban) közkedvelt karosszériaforma. Az Aveo kapósságát jelzi egyébként, hogy szedán mellett RS sportváltozatról is hallani pletykákat; gyári források szerint a projekt már zöld utat kapott a vezetőségtől, így egy igazán izgalmas modellel bővülhet a Chevrolet kínálata.
Az új SUV a Chevy mellett a hírek szerint Opel logóval is kapható lesz majd, azonban ez esetben már differenciáltabb típusok jönnek, mint a majdnem azonos külsővel csábító Antara-Captiva páros.
