Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Ahogy azt nemrég megírtuk, a Porsche valószínűleg nekiveselkedik a 918 Spyder gyártásának. Nos, ez a mondat annyiban változott, hogy a valószínű szó helyett immáron a biztosan használható, hiszen a stuttgartiak hivatalosan is bejelentették a hibrid aszfaltszaggató szériagyártását. A Porsche közleményben hivatkozott arra, hogy eme lépés az ügyfelek és a publikum rendkívüli érdeklődésének és a kedvező fogadtatásnak köszönhető, így mindenképp folytatták a fejlesztést, hogy a 918-as feledhetetlen perceket okozhasson majd a vásárlóknak.

A kétüléses, konnektorról is tölthető hibrid különlegessége természetesen a kategóriában szokatlan benzines-elektromos hajtás, mely egyrészt kihívás volt a mérnökök számára, másrészt egy valóban rettentően gyors autó létrehozásának lehetőségét rejtette magában. Az 500 lovas, 3,4 literes V8-as és az összesen 218 lóerős teljesítményű villanymotorok minden bizonnyal elemi erővel repítik majd a Spydert.

És a fogyasztás? Számít egy Porschénál? Nem. Sohasem számított. De most 3 literről beszélünk 100 km-en, miközben a 918 3,2 másodperc alatt katapultál 100 km/órás sebességre. Hihetetlen? Igen. Megcsinálta a Porsche? Igen. Kedves olvasó, most Önre hárul a döntés: egy VW Lupo 3L vagy a Porsche 918 Spyder?


A másik csemege, amit szintén a németek szállítanak, a Cayman Clubsport, mely nevéhez híven a pályaversenyekhez alkalmasabb berendezésekkel gördül le a gyártósorról. A nem mindennapi változat bemutatója a decemberben esedékes Los Angelesi Autószalonon lesz megtartva.

A kisebb tömeg – kiszivárgott információk szerint 73-83 kg-os fogyókúra - mellett természetesen a teljesítményen tovább pumpáltak a mérnökök, a Clubsportban tehát a 3,4 literes hathengeres immáron 333 lóerőt állít csatasorba, ami 13 lovas többletet jelent a Cayman S változathoz képest.

Ezen kívül könnyű, 19 colos versenyfelnik, alumínium elemek és minimálisan átszabott orr jellemzi majd a pályára szánt gépet – amiket egyébként már a Boxster Spyderen is láthattunk. Ha a pletykák igazak, 2011-ben már az utakon láthatjuk a Cayman Clubsportot, vagy magunk is vehetünk egyet, nagyjából 14 millió forint körüli áron.