Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az új Nissan Micra hazánkba bizony nem akármilyen környezetbe érkezik. Való igaz, hogy a kisautók iránt növekvő igény mutatkozott, s napjainkban a kategória a világpiac több mint 20%-át fedi le, de a recesszió bizony alaposan átrendezte a keresletet, melynek kielégítésére az autó koncepciója évekkel ezelőtt megszületett. A vásárlók jellemzően hitelre vásárolták meg a szegmens járműveit, melyekből éppen emiatt nehéz kiszállni, s akik már megszabadultak terheiktől, jelenleg aligha adnák fejüket újabb kölcsön felvételére.

Most tekintsünk el az anyagiaktól és pillantsunk egy percre az új Micrára úgy, ahogy azt tervezői megálmodták! Amit látnunk kell magunk előtt, az egy a városi igényeket tökéletesen kielégítő kisautó, mely divatos és leszámol minden kompromisszummal és előítélettel, amit egy ilyen kategóriájú autó birtoklása jelent. Az ígéretek szerint egy igazán jó minőségű, kívánságra minden földi jóval felszerelt és könnyen manőverezhető autót kapunk, amennyiben az új Micrát állítjuk a garázsunkba.

Világszintű közízlésnek megfelelni? Szinte lehetetlen feladat

Az új Micra sokat veszített jellegzetességébőlA külső tekintetében nem akármilyen feladattal kellett szembenéznie a Nissannak, hiszen az értékesítés nem kevesebb, mint 160 országban történik majd. A formaterv annak érdekében, hogy minél inkább megfeleljen a közízlésnek mellőz mindenféle egyediséget is egyben. Valószínűleg ez az oka annak, hogy nem találkozunk kiemelendő, szemet gyönyörködtető részlettel. Az övvonalon végighúzódó fénytörő vonal hatását tovább tompították a tervezők és az autó ’tekintete’ is lágyabb lett.

A gyáriak elmondása szerint a súlypont magasságának csökkentése és a kerekeknek az autó szélső sarkaiba helyezése lehetővé tették a tengelytáv és a nyomtáv növelését, így jobb lett a modell kiállása, útfekvése, javult a stabilitása. További örömhír, hogy néhány konkurenssel ellentétben a Micrához alapfelszereltségként jár majd az ESP.

Új, divatos színek is gazdagítják a kínálatot

Európában a motorkínálatban csak két motor található, s meglepetésre mindkettő benzines, holott manapság a kategória vásárlói szívesen teszik le voksukat gázolajos erőforrás mellett, amelyet számos konkurens nem mellőz a palettájáról. A Nissan mégis a teljesen új 1.2 l-es, HR12 típusjelű, háromhengeres benzinmotorjának két változatát ültette a Micra motorházfedele alá.

Az új motorok változtatható szelepnyitási idejűek (VTC), s a szívó változatú kistestvér 80 lóerős teljesítménnyel és 108 Nm-es nyomatékkal nyúzza az aszfaltot, míg a kompresszorral feltöltött, közvetlen befecskendezésű technológiával dolgozó erőforrás már 98 lóerős teljesítményre képes, és 142 Nm nyomatékot ad le. Előbbi CO2 kibocsátása 115 g/km-re adódott, míg utóbbi érdekes módon mindössze 95 g/km-rel terheli környezetét. Alapesetben mindkét motorhoz ötsebességes manuális váltót társítanak a mérnökök, de az opciós listán szerepel a CVT fokozatmentes, automatizált váltómű is.

Itt egy rekesz, ott egy polc - az apróságoknak akad hely bőven

Mondhatnánk, hogy a Micra sikerre van ítélve, ám a konkurencia igen erős, s a kézpénzes vásárlók, akik hajlandóak egy magasabb felszereltségű, minőségi autóért kinyitni a pénztárcájukat, számos divatos, nagy múlttal rendelkező, s akár dízelmotorral rendelkező modell közül választhatnak.

Az új Nissan Micra 2 789 000 Ft-os árcédulával áll majd a startvonalhoz, ám az induló ár meglehetősen bőséges felszereltséget takar. Többek között 6 légzsák, ESP, elektromos első ablakemelők és központi zár is jár a belépő változathoz. A megrendeléseket október 1-től veszik fel a Nissan márkakereskedők, akik egy nem részletezett meglepetéssel is készülnek majd - azaz vélhetően azonnal további kedvezményekhez is juthatnak azok a vásárlók, akik leghamarabb november második felében vehetik át friss szerzeményüket.

Látványos darab, de egyediségről nem beszéhetünk