Az üzemanyagok árai korában is folyamatosan változtak, de nem volt ritka, hogy csupán 1-2 forinttal lettek drágábbak, vagy éppen olcsóbbak – és előfordult olyan is, hogy akár 1-2 hétig változatlan áron lehetett tankolni. Nos, manapság már nem lepődünk meg azon, hogy szerdán és pénteken is menetrendszerűen jönnek a változások, ráadásul nem is olyan kis mértékben. A mai naptól a 95-ös benzin piaci ára bruttó 16 forinttal csökkent, míg a dízelé bruttó 5 forinttal emelkedett literenként. Ugyanilyen irányban változnak péntektől is az üzemanyagárak, tehát újra nyílik majd az olló a benzin és a dízel között – ezúttal azonban csak 7-7 forinttal lesz olcsóbb, illetve drágább a két üzemanyagtípus piaci ára.

Az október 1-ig érvényes, 480 forint/literes hatósági árak természetesen továbbra is adottak a 7,5 tonna alatti magyar honosságú járművek esetében, ám a 95-ös benzin bruttó piaci átlagára péntektől 778,9 forint/literre csökken, míg a dízelé 832,9 forint/literre nő – így ismét közelítünk az 50 forintos különbséghez, ami a két üzemanyagtípus árát illeti.