Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A brit, terepjárókat gyártó cég korábban már megerősítette, hogy legkisebb modelljének, az SRX-nek gyártását 2011 elején kezdi, a tegnapi nap során azonban az is kiderült, hogy a formáját tekintve a cég hagyományaival szakító szabadidőautó a 2010-es Párizsi Autószalonon mutatkozik be a nagyközönség számára.

A bébi „Landie” motorházteteje alatt természetesen találhatunk majd mind benzines, mind pedig gázolajjal üzemelő erőforrásokat is, az igazi újdonság azonban a hibrid LRX megjelenése lesz. A 2008-as Detroiti Autószalonon bemutatott LRX koncepcióban is egy hibrid hajtásláncot helyeztek el az autó megálmodói, melynek érdekessége az volt, hogy benzines helyett egy kétliteres gázolajos egységgel kombinálták a hibrid modult. Az LRX-hez egyébként szériában jár majd a start-stop rendszer, de emellett további fogásokkal is próbálják csökkenteni a mérnökök a modell károsanyag-kibocsátását. A bemutatás után néhány hónappal, várhatóan 2011 elején kezdődik meg a legkisebb Land Rover gyártása, a hivatalos forgalmazás pedig még a jövő év első felében elindul.