Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Ahogy azt már korábban megírtuk, a Lotus nagy erőkkel készül a szeptember végén kezdődő Párizsi Autószalonra, ezt pedig mi sem mutatja jobban, minthogy a gyártó egyik szóvivője hivatalosan is megerősítette, hogy legújabb szuperautójuk tanulmány verziója kiállításra kerül a rendezvényen.

A maláj tulajdonban lévő norfolki (brit) vállalat legutóbbi titokzatos állítása - miszerint szuperautójuk sokkal több lesz a középmotoros Esprit szimpla leváltásánál - arra enged következtetni, hogy megéri majd ősszel tolongani a francia fővárosban. Az említett Esprit mostanra egyébként legendává lett; koncepció változatának bemutatása 35 esztendővel ezelőtt történt meg szintén az említett nyugati nagyvárosban.

A Lotus már minimum három éve munkálkodik azon, hogy méltó utódot hozzon létre az Espritnek. Danny Bahar, a Ferrari volt kereskedelmi vezetője elmondta, hogy irányítása alatt a Lotus arra törekszik, hogy olyan négykerekűeket dobjon piacra, melyek sikerrel be tudnak majd férkőzni a Ferrari és az Aston Martin felségterületére. Az Esprit gyártása egyébként 2004-ben fejeződött be, és hosszú életútja során összesen 10.700 példány látta meg belőle a napvilágot.