
Közeledik a karácsony és egyre többször szegezik hozzánk szeretteink a kérdést, hogy mit is kérünk a Jézuskától. Kívánni ugyan az Autó Pult angyalkáitól is lehet, ám a napokban nyilvánosságra került rövid felvételek alapján az ünnepek talán mégsem a béke jegyében fognak eltelni, mint inkább meneküléssel, üldözéssel, gumicsikorgással és a világ legjobb sportautóinak kipufogó-üvöltésével.
A napokban a kereskedésekbe kerülő Need for Speed: Hot Pursuit számítógépes- és játékkonzolokra fejlesztett játék az NFS sorozat legfrissebb, és az üldözésekre specializálódott kiadások harmadik tagja lesz. Noha az Electronic Arts felügyelete alatt készülő szimulátorok indító ikonja eddig is kiemelt helyen szerepelt az „asztalon”, a Burnout sorozatról elhíresült, díjnyertes Criterion stúdió által készített Hot Pursuit az új generáció hírnökeként állítólag átértelmezi a versenyjátékok világát.

Néhány héten belül testvérlapunkkal, a PC Pult munkatársaival együttesen vesszük górcső alá a legújabb fejlesztést, de addig is a játék ígérte grafikáról és az általa nyújtott élményről egy Pagani Zonda Cinque és egy Lamborghini Murciélago kergetőzésével nyújtanak előzetest a fent említett stúdiók. Annyit már a felvétel elindítása előtt elmondhatok, hogy a látvány szinte mesebeli, a hangélmény pedig hátborzongató. Bizony-bizony, ahhoz már hozzászokhattunk, hogy a bemutatókat valós felvételekkel készítik elő a tervezők annak érdekében, hogy ne kelljen többletinformációt közölni a játékról, de az olasz Alpokban játszódó üldözéses jelenet az első benyomásoktól eltérően szinte kizárólag számítógépek érdeme.
A játékban elérhető szuperautók listájáról, a demó változat elérhetőségéről, valamint az éneklő Nyári lányok autókhoz fűződő viszonyáról kollégáinktól részletesen is tájékozódhatnak az érdeklődők. Most pedig hangerőt a maximumra! Két perc, 16 másodperc tömör gyönyör következik napjaink legfejlettebb számítástechnikai technológiájának köszönhetően.
