Vannak dolgok, amik végtelenül feleslegesnek tűnnek, aztán kiderül, hogy – még ha olykor talán kissé erőltetettnek is érezzük a magyarázatot – mégis van értelmük. Számomra egyértelműen ebbe a körbe tartozik a Toyota kutatóintézetének újdonsága: egy a Formula Drift sorozatban szereplő versenyautókhoz hasonlóan átalakított Supra, amely képes teljesen önvezető módon driftelni – természetesen zárt pályán.
És hogy ennek mégis mi értelme van azon kívül, hogy az élettől is elvegye az autózás szerelmeseinek kedvét? Ha túllépünk a kezdeti sokkhatáson, akkor magunk is rádöbbenhetünk, hogy milyen előnyökkel jár az, ha egy autónom autó képes hasonló mutatványokra. Ahogyan egy hús-vér pilóta esetében is nagy előny, ha ilyenekre is képes, úgy egy-egy váratlan szituációban az önvezető autókat irányító számítógép számára is jól jöhet, ha fel van készülve ilyen helyzetekre.
Elsőre öncélúnak tűnhet, de van értelme - galéria
Attól persze még igen távol áll a technológia, hogy valós körülmények között is képes legyen hasonlókra egy autonóm modell, de ne is úgy képzeljük el mindezt, hogy kívánságra majd kilinccsel előre veszi be a kanyarokat az autónk. Csupán arról van szó, hogy amennyiben csúszós úton megcsúszni az autó hátulja – amit egyébként már a most is elérhető menetstabilizáló rendszerek is képesek viszonylag jól kezelni –, jól jöhet, ha nem csak a fékekkel tud operálni a jármű, hanem akár gázadással/kormányzással is képes kihúzni minket a szorult helyzetből.
A Toyota tudósai egyébként Ken Gushi driftlegenda tudását használták fel arra, hogy a rendszert megpróbálják tökéletesre fejleszteni. A videón jól látszik, hogy bár természetesen előre van programozva az autó, egy-egy ilyen manőver közben azért így is számtalan kiszámíthatatlan körülmény állhat fenn, amelyekre reagálnia kell a rendszernek. Mindenesetre érdekes látni, ahogy mesteri íveket ír le az autó a Thunderhill Raceway két kilométeres nyugati aszfaltcsíkján.

