A BMW nem kevesebb, mint 70 esztendővel ezelőtt aratta azóta is kiemelkedőnek számító győzelmét az 1940-es Mille Miglia versenyen, ahol nem csak nyerni tudtak, hanem az előkelő harmadik, ötödik és hatodik helyet is nekik sikerült begyűjteniük.
A különleges Z4 egyik fő ismertetője a felirat - galériaA bajorok akkoriban egy klasszikus 328-assal indultak a Brescia városában rendezett versenyen, eme hatalmas dicsőség tiszteletére most pedig egy limitált szériás autót kívánnak piacra dobni, aminek teljes neve: BMW Z4 sDrive35is Mille Miglia. A négykerekű a gyártó keménytetős roadsterének egy különleges változata, a modellből ugyanis mindössze 99 példány készül majd. A megfelelő dinamikáról a németek háromliteres, soros hathengeres, turbófeltöltésű egysége gondoskodik, melynek teljesítménye 340 lóerő, csúcsnyomatéka pedig 450 Newtonméter, mely az 1.500-4.500-ig terjedő fordulatszám tartományban van jelen. Az említett erőforráshoz egy hétsebességes, duplakuplungos automataváltó párosul majd, mely a hátsó kerekek felé történő erőátvitelről gondoskodik.
A Mille Miglia kiadás természetesen M sportcsomaggal lesz felszerelve (illetve a gyári aerodinakimai csomaggal is), valamint 19 colos könnyűfém felniket is kap,
A képen egy klasszikus 328-as látható - galériafényezése pedig ezüst árnyalatban pompázik majd, melyet „Polaris”-nak neveztek el a bajorok. A limitált szériás példányok továbbá onnan is felismerhetőek lesznek, hogy több helyen is megtalálható majd rajtuk az „1000 MIGLIA” felirat, de árulkodóak lesznek a matt fekete színre fújt „vesék” is. A ritka Z4 belsejében az ülések Alcantara borítást kapnak, a bőr felületeket pedig vörös varrás teszi karakteresebbé. M-es a kormány, különlegesek a lábszőnyegek, mindenhol 1000 MIGLIA jel, és még a belső kárpitozás is egyedülállóan dekoratív.
A limitált szériás Z4 áráról egyelőre nincsenek információk a birtokunkban, ám ha abból a tényből indulunk ki, hogy egy „sima” Z4 sDrive35is körülbelül 18,7 millió forintba kerül hazánkban (mely alapár magában foglalja az aerodinamikai és a sportcsomagot is), akkor valószínűleg a 99 limitált Z4 egyike sem lesz olcsóbb 20 millió forintnál. Ja, és nem mellesleg máshol nem is lehet majd kapni őket, csak Olaszországban…



