
A Murano tetejétől megfosztott változatáról már jó ideje terjengnek pletykák az interneten, főként az InsideLine portálján olvashatunk a hétköznapinak semmiképp sem nevezhető Nissanról. Az említett netes forráson már 2008-ban megjelent az első hír a témában, miszerint a japánok 2010 tavaszán piacra dobják a négyajtós „crossover” vászontetős variánsát, azonban ez nyilvánvalóan nem történt meg.

Egészen 2009 májusáig nem olvashattunk újabb fejezetet a történetből, ekkor azonban már kétajtós konstrukcióról és 2010 nyarára időzített értékesítésről beszéltek. A jelen állapotok szerint ugyebár ez az eseménysor sem valósult meg. Most, harmadik ízben szintén kétajtós Murano kabrióról pletykálnak, melyet a Nissan a 2010-es Los Angelesi Autószalonon mutathat be a nagyérdeműnek, és a novemberi eseményt követően 2011 tavaszán lesz esedékes az értékesítés. A források szerint a tető nélküli Murano limitált példányszámban, a már ismert V6-os erőforrással kerülne a kereskedésekbe.

Hogy ez csak egy újabb kacsa vagy ügyes jövendölés, még nem tudni, ha a Nissan semmilyen közleményt nem ad ki a témával kapcsolatban, akkor legrosszabb esetben a novembert kell megvárnunk, hogy megtudjuk az igazságot.
