
A patinás stuttgarti márka kétséges lépésre szánta el magát: a hírek – vezető mérnökök elmondása - szerint ugyanis egy kilenc sebességi fokozattal ellátott nyomatékváltót fejlesztenek. Eddig személyautók tekintetében a legütősebb szerkezetek is maximum nyolcgangosak voltak, többek között a BMW, az Audi és a Lexus is rendelkezik már ilyen váltóval, valamint a Chryslernél van még készülőfélben. A Mercedesnél azonban úgy döntöttek, túllicitálják az említetteket és a németek most sem viccelnek.
Az új egység a Mercedes nagyteljesítményű motorjaihoz csatlova lesz majd elérhető. Bár már ennyi fokozat is feleslegesnek tűnik, a németek úgy vélik, hogy igenis van létjogosultsága. Állításuk szerint az új váltó révén érezhetően csökken a fogyasztás, illetve ezzel együtt a levegőbe kipufogott káros anyagok – többek között a CO2 – mennyisége.

Ennél több fokozat egy házba építése már tényleg elképzelhetetlen lenne, így ha minden igaz, valószínűleg nem kell számítanunk tíz, vagy akár tizenegy fokozatos szerkezetre. A Mercedes mérnökei szerint a kilenc feletti sebességfokozat már technikailag sem kivitelezhető – persze ésszerű korlátok közt – ráadásul szerintük a vásárlók sem biztos, hogy megbirkóznának ennyi gangolással.
A „váltófetisiszták” biztosan nyálcsorgatva várják már, hogy kipróbálhassák a Mercedes újdonságát, addig azonban, míg nem érkezik meg szériában az új fejlesztés, a márka Actros nyergesvontatójának 16 sebességi fokozattal ellátott váltóján élhetik ki nagy számok iránti vágyaikat.
