Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az internet-óriás már számtalan műfajban kipróbálta magát: készített operációs rendszert, mobiltelefont, most pedig az autóiparba kóstol bele. Az önjáró autó ötlete régóta kering a szakmában, sokan meg is próbálkoztak vele, ám a Google rendkívül elszánt, és általában amihez nyúl, ott sikert arat...

A Google ugyanis a Gmaps térképes alkalmazása révén már rendelkezik olyan alappal, amire könnyedén rá lehet építene egy olyan eszközt, mely az említett alkalmazásra támaszkodik. Az elképzelés szerint a rendszer folyamatosan figyelné az autó paramétereit és a sofőr reakcióit, mimikáját, állapotát, és ezek függvényében döntene arról, szükséges-e beavatkoznia az automatikának.

Az aktuális útszakasz tempómaximumát is ismeri az eszköz, így mindenhol csak a megengedett sebességgel haladhatna az autós – a Google reményei szerint ezzel a megoldással milliók életét lehetne megmenteni, akik autóbalesetben vesztik életüket.

A mérnökök máig 225.000 tesztkilométert töltöttek el Kaliforniában hat, az említett rendszerrel felszerelt Toyota Prius és egy Audi TT volánja mögött, a kísérlet pedig állításuk szerint sikerrel zárult. Egyetlen baleset azonban történt, ám az nem a Google eszköz hibája miatt adódott, egyszerűen csak hátulról belecsúszott egy figyelmetlen autós az egyik tesztjárműbe.

A projektet Sebastian Thrun, a 43 éves Google-guru felügyelte, aki korábban a sikeres Street-View alkalmazás fejlesztésénél is "bábáskodott". Thrun elmondása szerint a statisztikák évi 1,2 millió életet írnak az autóbalesetek számlájára, melyet a fejlesztés alatt álló rendszer bevezetésével akár a felére is csökkenthetnek. „Automatizált autóink kamerákat, radarokat és lézert használnak az autó körül zajló események érzékelésére - illetve a már elkészült és rendkívül részletes térképeket is.”, tette hozzá.

Felmerül a kérdés persze, hogy jogilag mennyire helytálló a rendszer, hiszen bizonyos esetekben – működés közben – a felelősség megállapítása nem egyszerű.

Ám a Google szerint mivel a sofőr bármikor „visszaveheti” a hatalmat a géptől, ezért a mindenkori felelősség őt terheli. Az eszköz bevezetésére azonban még jó pár évet biztosan várni kell, addigra pedig akár a jogi akadályokat is elsimíthatják.