Herbert Diess helyét még júliusban vette át Oliver Blume a Volkswagen élén, és bár hivatalosan ez sosem lett megerősítve a hírek arról szóltak, hogy a korábbi vezérnek a nem kifejezetten jól sikerült elektromos átállásra vonatkozó stratégiája okozta a vesztét, amelyet az új vezető lesz hivatott kiküszöbölni – ezzel együtt pedig sokan hitték, vagy inkább reménykedtek abban, hogy egy kicsit lassulhat a tempó a Volkswagennél elektrifikáció terén. Nos, a Blume úrral készült legújabb interjúk azonban nem ezt erősítik meg.

Úgy látszik, hogy a Volkswagen célja továbbra is a lehető leggyorsabb átállás lesz, és Diess úr esetében csak ennek a „hogyanjával” volt probléma, ugyanis Oliver Blume nemrég kijelentette, hogy a tempót nemhogy tartani szeretnék, hanem egyes területeken még inkább rálépnek majd a gázra. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a Volkswagen 2025-re szeretné átvenni a vezetést a Teslától, mint a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója, és 2030-ra azt a célt tűzték ki, hogy globális eladásaik felét tisztán elektromos modellek teszik majd ki.

Blume azonban azt is leszögezte, hogy a legfontosabb a megfelelő ritmus megtalálása, ugyanis csak ez vezethet stabil átalakuláshoz – valószínűleg ezzel nem sikerült megbirkóznia Diessnek. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a Volkswagen nem kíván lassítani, mi több, inkább tovább gyorsítaná a tempót, mi pedig kíváncsian várjuk, hogy Blume úr vezetése alatt hogy sikerül majd mindez, és sikerül leküzdeniük majd az olyan problémákat a gyáriaknak, mint amelyek beárnyékolták az ID modellcsalád bemutatkozását és térhódítását.