Habár – sok benzinvérű örömére – tapasztalhatunk némi megtorpanást az elektromos hatalomátvétel kapcsán, azért hátraarcot még nem vett az autóipar, így minden olyan modellt különösen meg kell becsülnünk, amely visszaidézi a belső égésű motorok dicső korát. Az Aston Martin modelljei pedig mindenképpen ezek közé tartoznak, és bár a downsizing azért szépen lassan az angolokhoz is begyűrűzik, és egyes típusokban a V12-est már V8-as váltotta, a világ dicsősége – és a V12-esre vágyó vásárlók – még nem múltak el teljesen. Őket pedig a vadonatúj Vanquish szolgálja ki.

Talán nem én vagyok a megfelelő személy egy Aston Martin objektív bemutatásához, ugyanis az angolok még nem gyártottak olyan autót, amely ne dobogtatta volna meg a szívemet, de azt hiszem azért kevés ellensége van a gyáriak immár több évtizede evolúciósan fejlődő formanyelvének. A Vanquish pedig hozza a szokásos eleganciát, amelyet éppen a kellő mennyisége agresszivitás itat át: a profil a legszebb kupékat idézi fel, beleértve az integrált kis „kacsafarkat” az autó hátán, míg a hatalmas, jellegzetes formájú lökhárító, a motorháztetőn és az oldalt található légbeömlők és a fekete betéttel ellátott hátsó traktus a hatalmas kidörgőkkel bőven utal arra, hogy nem érdemes packázni vele.

Egészen lenyűgöző, és V12-es szíve van - galéria

Az utastérben sok újat már nem tudnak hozni a mérnökök, habár az talán említésre méltó, hogy az Aston Martinra előző generációs modelljeire jellemző kerekebb vonalakat szögletesebb formák váltották, és bár nagy hangsúlyt kapott a digitalizáció – például a sokak bánatára immár kijelzőként megjelenő, 10,25 colos műszeregység vagy az ugyanekkora multimédiás megjelenítő képében –, az angolok sok helyen megőrizték a fizikai gombokat, és még a klíma hőmérséklet-állítója is kapott egy-egy tekerőkapcsolót.

A minőség természetesen megkérdőjelezhetetlen: a legfinomabb és legdrágább anyagokat használták a mérnökök gyönyörű formákba öntve, részletes és elképesztő kidolgozottság mellett. Természetesen a legmodernebb technológiák rejtőznek a lemezek alatt, beleértve a fejlett vezetéstámogató rendszereket is.

Formailag már nem tudnak újat hozni, de a minőség kifogástalan - galéria

A lényeg persze a motortérben bújik meg: az 5,2 literes, duplaturbós V12-es 835 lóerőt és 1000 Nm-t ereszt rá a kerekekre. Persze hibát mindenben találhatunk: sokan már a turbók láttán felszisszennek, mások pedig azt kifogásolják, hogy csak a ZF egyébként kiváló, 8 fokozatú automata váltójával rendelhető az autó. Nos, ők főjenek csak a levükben, amíg mi – még ha csak videón is – élvezzük az új Vanquish lenyűgöző mozgását és hangját. Ami a végsebességet illeti, a 345 km/h-s érték minden jóérzésű embernek elegendőnek kell, hogy legyen, és ugyanez igaz a 0-100-as sprintre is, ami 3,3 másodperc.

A turbó miatt finnyáskodók számára egyébként az új Boost Reserve funkció jelenthet megnyugvást, amely képes a turbónyomást már megemelni még a gázadás előtt, így kiküszöbölve a turbólyukat. Az autó tömege menetkészen, vezetővel meghaladja az 1,8 tonnát, ami kétségtelenül sok, de ne feledjük, hogy a Vanquish nem egy szuperautó – habár egy szuper autó –, hanem egy vérbeli GT, így a kényelem is fontos szempont volt a tervezéskor, nem spórolhattak ki bármit. Ráadásul a mai világban, amikor egy-egy elektromos autó bőven 2 tonna felett van, nem is olyan veszélyes ez az 1,8 tonna.

Csak, hogy senkinek ne legyen kétsége - galéria

A vadonatúj Vanquish egyébként hazánkban is megvásárolható, és bár a pontos árát még nem ismerjük, nincsenek kétségeink afelől, hogy egy átlagos lottónyeremény még nem adna kellően erős anyagi hátteret egy ilyen autó megvásárlásához és fenntartásához. Mindenesetre, részemről öröm az Aston Martin újdonsága, még ha csak képen is láthatom – tartja bennem a lelket az előbb vagy utóbb valószínűleg bekövetkező teljes elektromos átállás felé haladva.