
A Mini egy új belépő szintű modellen dolgozik, melynek a következő Genfi Autószalonon esedékes bemutatójáig számos nehézség vár a mérnökökre. Elmondásuk szerint igen nehéz feladat a jelenlegi 3700 mm-nél rövidebb, frontmotoros, elsőkerékhajtású autót tervezni oly módon, hogy az a hatályos európai és észak-amerikai biztonsági előírásoknak is eleget tegyen. A probléma elsősorban a gyűrődő-zóna rövidségében gyökeredzik, ugyanis amennyiben a orr részt merevre tervezik a konstruktőrök, az nem szolgálja kellő mértékben az utasok biztonságát. Megoldásul szolgálhat, ha három, vagy két személy szállítására teszik alkalmassá a járművet, azonban az erre való a keresletet a sorozatgyártásba kerülés előtt a gyártó még felülvizsgálni szándékozik.
A formatervezők a Spiritual tanulmányt vehetik alapul
Az új autó a már futó Mini platformjára épülne, ám tengelytávolsága rövidebbé válna. Az erőforrás vélhetően egy teljesen új, kis hengerűrtartalmú motor lesz, amit később egy plug-in (hálózatról tölthető) elektromos autóval egészítenének ki. A koncepció része a BMW ’I mobility’ elnevezésű projektjének, amely a nagyvárosok közlekedési problémáit orvosolni szándékozó járművek fejlesztésére jött létre. A cél érdekében igyekeznek a fejlesztők a legmodernebb technológiákat felhasználni, így például nem riadnak vissza a karbonból készült alkatrészek széleskörű alkalmazásától sem.
A Mini nem riad vissza a futurisztikus formáktól semA tanulmány a bajorok vezető formatervezőjének, Adrian Von Hooydonk elmondása szerint a jelenlegi retro hatású paletta, így a Clubman és a Countryman vonalvezetésének evolúciója lesz. A buborékhatású, Spiritual Concept tanulmányból táplálkozó külső igyekszik ugyan a márkaarculathoz igazodni, de a szakember véleménye szerint igen nehéz egy olyan kívánatos megjelenésű városi kisautót piacra dobni, melynek gyártása gazdaságos tud maradni. Az arany középút megtalálása azonban nem csak az egyre erősödő konkurencia miatt sürgető, de a nagyvárosi emberek növekvő mobilitási igényeinek kielégítése végett is.

