Mivel már 2016 óta közöttünk van az aktuális Suzuki Ignis, menetrendszerűen érkezik a frissítés a bohókás minihez.
A változások észleléséhez komoly vizuális képességekre van szükség, így szeretnénk segítséget nyújtani a ráncfelvarrott változat beazonosításához: az autó orr részén módosult a lökhárító és a hűtőrács is. Szobrászkodtak a hátsó lökhárítóval is. Az Ignis esetében persze nem a vésős-kalapácsos, inkább a csiszolópapíros technikával dolgoztak a formatervezők. A beltéri újdonságokat az átdolgozott műszeregység, illetve új színkombinációk megjelenése jelenti.
Minimális külső módosítások mellett finoman frissült a belső is
A motorban viszont említésre méltó változások történtek: állítható szívóoldali szelepemelést, terhelés függvényében változó kapacitású olajszivattyút, továbbá dugattyúhűtő olajfúvókát kapott az 1,2 literes egység. A hibrid egység immár 10 Ah-s akkuból táplálkozik az eddigi 3 Ah-s helyett.
A 2020 tavaszától értékesített modell hibrid erőforrásához immár CVT váltó is párosítható. Rövidesen pontos árakkal is tudunk szolgálni, hiszen a hírek szerint már áprilistól rendelhető lesz a frissített Suzuki.

