
Él ezen a bolygón egy pár olyan ember, aki akár még azt is megteheti, hogy ebéd előtt besétáljon egy Maserati kereskedésbe, majd egy rövidebb diskurzus, és jó pár millió forintnak megfelelő deviza elköltése után elinduljon a nap második legfontosabb étkezésére.
Ugyan hivatalos adataink nincsenek bankszámláik méretéről, ám vélhetően a Chris Rock, David Spade, Rob Schneider, valamint Kevin James alkotta kvartett tagjai is az előbb említett csoportba tartoznak, most azonban mégsem ők szolgáltatják a híreket.

Aki jelenleg a sajtó embereit foglalkoztatja, az a Nagyfiúk című idei vígjáték ötödik főhőse, mégpedig Adam Sandler. A hírek szerint Sandler úr hálája és megbecsülése jeléül négy teljesen új Maseratit vásárolt a munkatársaiból álló kvartett tagjainak. A főhősnek átszámítva körülbelül 160 millió forintjába került a négy ajándék, mely elsőre soknak tűnhet, ám ha belegondolunk abba, hogy a film nagyjából 54 milliárd forintnyi bevételt hozott, akkor már érthető, hogy miként lehetett Adam Sandler ilyen nagylelkű.
Az eset tehát szolgáljon tanulságként azoknak a vezetőknek, akik a világban cégeket és embereket irányítanak: egy gesztust illik a nagyságrendekhez igazítani. Kisebb nyereség esetén lehet gyümölcstorta a karácsonyi juttatás, de ha a záró profit összegében a nullákat csak nehezen tudjuk megszámolni, akkor irány a Maserati kereskedés…

