Hibrid hajtásokkal, fejlettebb, immár állandó online kapcsolatot adó fedélzeti rendszerrel jelentkezett a felfrissített Jaguar F-Pace. Kívülről az eddiginél is letisztultabb vonalak árulkodnak a ráncfelvarrásról.
A motorháztető szélesebben domborodik, az átalakítás során ráadásul sikerült csökkenteni az illesztési hézagokat is. Ezzel párhuzamosan megnövelték a rombuszmintás hűtőmaszkot, a légkivezető nyílásokra pedig Leaper embléma kerül. Az ikonikus szimbólum hozzáértők számára utalás a részleteiben is alapos kidolgozottságra.
A légbeömlőkön is módosítottak, így az autó arca határozottabb megjelenésű lett – főleg a dupla j-alakú menetfénnyel, illetve a rendkívül keskeny, négy elemből álló LED-es fényszórókkal együtt. Ha már a lámpáknál tartunk: az SE és HSE szinten intelligens fényszóró asszisztens vezérli a világítást.
A LED-es fényszóró alap, az intelligancia a magasabb szintekhez jár
Hátul is keskenyebbre szabták az I-Pace stílusában megrajzolt fényforrásokat. A hátsó lökhárító és a csomagtérajtó is változott, így válik teljessé a külső átdolgozása.
Az utastér egyrészt a felhasznált anyagok tekintetében, másrészt a fedélzeti elektronikát illetően vált finomabbá. A központi érintőképernyőt 11,4 hüvelykes méretben illesztették be a műszerfalba, az új Pivi Pro rendszer pedig ívelt üvegpanelen keresztül vezérelhető, nem mellesleg elegáns magnézium keretbe foglalták.
A Drive Selector kapcsoló krikettlabda-szerű öltéseket, illetve alsó részén precízen megmunkált fém felületet kapott – ezzel a vezérlőhöz nyúló kéz prémium szintű tapintási élményt kap.
Belül is feltekerték az igényesség-potmétert
A virtuális műszerfal HD-felbontású, méretét tekintve 12,3 hüvelykes. Finomítottak a grafikáján, elrendezése is konfigurálható, de akinek ez a fajta tudás sem elég, akár a HUD-ra tekintve is megkaphatja a legfontosabb információkat.
Könnyebb a beszállás és több kellék fér be az ajtózsebekbe, hiszen azokon is változtattak a tervezők. Ergonómiai szempontból szerencsésebb helyre kerültek az ablakemelők kapcsolói, szélesebb az ülések párnázata (ráadásul a fűtött, illetve hűtött felület is növekedett), a kényelmet bővített masszázsfunkció fokozza. Ezeken felül nanotechnológiás levegőszűrő szavatolja a jobb légminőséget – legalábbis a fedélzeten.
A kategóriában elsőként alkalmazott aktív útzaj-csillapítási technológia is a kifinomult utazási élményt szolgálja. A Rolls-Royce esetében már láttuk, hogy szinte korlátlan képességekre képes a technika – főleg ha az F-Pace esetében is alkalmazott alumínium vázszerkezettel párosítják.
Visszafogottabb színösszeállításban is rendelhető
A hajtáslánc-variációk közös pontja az intelligens (alapból a hátsókerék-hajtású járműveket idéző dinamikájú) összkerékhajtás és a nyolcfokozatú automata sebességváltó. Az összes dízel enyhe hibriddé vált, a sort a kétliteres négyhengeres kezdi 163 lóerővel és 6,2 literes fogyasztási adattal, a következő szinten egy 204 lóerős kivitel áll, az öngyulladósok csúcsa pedig a 300 lóerős, háromliteres sorhatos. Ez utóbbi 7,4 literes normafogyasztásra és 6,4 másodperces 0-100-ra képes.
A legegyszerűbb benzines egy szintén kétliteres, ’sima’ négyhengeres, amelynek teljesítménye 250 lóerő, nyomatéka 365 Nm, 9,3 l/100 km-es fogyasztás mellett 7,3-as sprintidőt tud.
Konnektoros hibrid hajtáslánccal 404 lóerős rendszerteljesítményt és 640 Nm eredő nyomatékot ad a sornégyes, ebből a villanymotor 105 kW (143 LE) teljesítménnyel veszi ki a részét. A 13,6 kWh kapacitású akku segítségével 53 e-km-re képes a P400e jelű egység, az átlagos fogyasztás 2,5 l/100 km, a gyorsulás pedig egy egészen kedvező 5,3 másodperces érték. 30 kW-os gyorstöltéssel hozható a napjainkban szabványszerűen elvárt töltési sebesség (vagyis a csomagot fél óra alatt tudjuk 80 százalékos szintre pumpálni), a 7 kW-os falitöltővel ugyanez a mutatvány 1 óra 40 percig tart.
Tömbszerű a jármű eleje, alig akad illesztési hézag
Ha eltekintünk a nyers adatoktól, akkor a 400 lóerőre és 550 Nm-re képes háromliteres sorhatos benzines jelenti a motorpaletta csúcsát – enyhe hibrid technológiáját turbó és kompresszor is kiegészíti, de még így is ’csak’ 5,4 másodperc alatt éri el az autó a 100 km/h-s sebességet álló helyzetből indulva. Egyelőre a V8-as eltűnt a palettáról - reméljük, ezt az opciót idővel azért pótolja majd a Jaguar.
Családok kedvence is lehet, csak ne felejtsünk cipőt törölni a fedélzetre lépés előtt
A zárt rendszerű gyártástechnológiával készülő Jaguar F-Pace a gyártó triplanullás elveihez vezető út egyik lépcsőfoka: zéró károsanyag, zéró baleset és zéró forgalmi torlódás – ezen magasztos célokat foglalja össze a Destination Zero program.
Az autó S, SE és HSE felszereltségi szinten választható, mindegyik változat megkaphatja az R-Dynamic csomagot. Szintén az összes variánshoz rendelhető a fekete optikai csomag.
A frissített modell várhatóan még az idei évben befut, ha pedig lesz is árváltozás, az bizonyosan felfelé módosítja majd az érte esedékes összegeket. Jelenleg az F-Pace 15,73 milliótól indul.

