
A Peugeot feléleszti a 400-as szériáját, amire bizony sokan felkapták a fejüket, hiszen a 407 után 508 jelöléssel továbbélő középkategóriás szedánok népszerű tagjai voltak mindig is az oroszlános gyártó kínálatának. Persze a 408 már modern köntösben, crossover fastback karosszériával érkezik és ősszel már árusítanák is a franciák – ezúttal ízelítőkkel fokozzák a hangulatot.
A Peugeot úgy írja le újdonságát, mint egy dinamikus fastback szedán, emelt kocsitesttel, nagy kerekekkel és persze a márkára jellemző kiállással. Ebből tényleg egy modern crossoveres felépítésre számíthatunk. Az ízelítő fotókon az álcázás jól elmossa a vonalakat és éleket, de azért jól kivehetők az újdonság alapformái.
Elöl hasonló koncepcióra számítunk, mint az új emblémával ellátott 308 és az 508 esetében, és persze nem maradhat el a mai modellek mindegyikén felbukkanó, jellegzetes LED-es menetfény sem. Hátrafelé haladva aerodinamikus tetővonallal és egyedi kialakítású hátsó szélvédővel találkozik a tekintetünk, a fastback hatást pedig a csomagtérajtóba integrált légterelő idom adja meg.

Hátsó lámpa tekintetében az orrhoz hasonlóan a szabványos Peugeot megoldást sejtjük, azaz horizontális elrendezéssel és persze LED-es fényekkel találkozhatunk majd. A hátsó traktusból nem maradhat ki a diffúzor imitáció sem. A részletekről egyelőre hallgatnak a franciák, azonban szinte biztos, hogy a frissített EMP2 platformra épül az újdonság.
Elektromos hajtás is jöhet a 408-ashoz, azonban egyelőre a PHEV, azaz a konnektorról is tölthető hibrid van a fókuszban: az elsőkerekes verzió 180 és/vagy 225 lóerővel, az összkerekes módozat pedig 300, illetve 360 lóerős felállásban jöhet. Lehetséges, hogy a gyártó a 408 esetében kiterjedtebb PHEV funkciót kínál majd, azaz van rá esély, hogy nagyobb akkucsomaggal jöhet a 408, mint testvérei.
